Három dolog, amit az oktatási rendszer megmutat Magyarországról

“(...) az a célunk, hogy Magyarországot ismét olyan magaslatokba juttassuk, ahol volt valamikor, hogy a magyar iskola ismét szellemóriásokat adjon a világnak, adja Isten, hogy Nobel-díjasokat, és olyan iskolarendszert tudjunk építeni, amelyben tisztességes, becsületes, munkára képes, tanulni képes és nagy tudású fiatalok nőnek fel”

Ez volt pontosan öt évvel ezelőtt, 2011. december 19-én Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár utolsó hozzászólása a Parlamentben, mielőtt a kormánypárti képviselők megszavazták a köznevelési törvényt. Az azóta eltelt öt évben még milliószor nyúltak hozzá a rendszerhez, de ennek ellenére (vagy éppen emiatt), minden lehetséges mérés szerint csak egyre rosszabb lett a magyar oktatási színvonala, és diákok teljesítménye.

kisebb vagy nagyobb mértékben mind hozzájárultak ehhez a kudarchoz.

1. Egyáltalán nem értik a világot, akik a magyar oktatás ügyeiről döntenek

"Az országnak nem közepes gimnazistákra, hanem jó szakemberekre van szüksége.”

Ez a mai magyar oktatáspolitika egyik legfontosabb gondolata egyenesen Orbán Viktor miniszterelnök tolmácsolásában. Arra utal, hogy a fiataloknak a munkaerőpiacon kelendő szakmai ismereteket kell adni, ezzel többet segít nekik az iskola, mintha valami általános tudással próbálná ellátni őket.

Amennyire jól hangzik a dolog, a gyakorlatban annyira nem működik.

Még néhány évtizeddel ezelőtt is sokkal inkább úgy működött a világ, hogy a munkához szükséges szaktudás lassan változott, ha egyáltalán. Egy gyárban egy bizonyos munkafolyamat évtizedekig hasonló maradt, aki egyszer megszerezte a munka elvégzéséhez szükséges szaktudást, az után hosszú ideig tudta csinálni a dolgot. Ez ma már nem így van. Bizonyos iparágakban szinte évente jelennek meg új technológiák, amik jelentősen megváltoztatják a munkafolyamatokat. Irreális azt várni, hogy amit ma szaktudásként megszerezhet egy diák egy magyar iskolában, azt 5 év múlva egy cégnél használni tudja majd.

Az iskola feladata egyre inkább az, hogy olyan általános tudást nyújtson, ami képessé teszi a diákokat, hogy később, már a munkahelyükön megszerezzék és folyamatosan frissen tartsák a szaktudásukat.

Amikor egyre kevesebb helye marad a közismereti tárgyaknak, mint a matek vagy természettudomány, amikor nem fontos a szövegértés és az informatika, akkor a magyar állam pont az alkalmazkodási képességtől fosztja meg a gyerekeket, amire a sikerhez szükségük lenne.

Ugyanebből a szempontból volt nagyon szomorú, amikor állami vezetők azzal próbálták kimagyarázni a magyar diákok gyenge teszteredményeit, hogy a felmérés digitális formátuma nálunk alapból hátrányt jelentett. Egy 15 éves magyar gyereknek, a világ más országaiban tanulókhoz képest problémát jelent számítógépen dolgozni. Ez akkor is a magyar oktatás egyik legsúlyosabb kudarca, ha egyébként a teszten vizsgált képessége jó lenne a diákoknak ahogy egyébként nem az.

Egy globális világban nem lehet azzal takarózni, hogy kérem, nálunk nincs pénz a számítógépek karbantartására. Itt nem csak arról van szó, hogy emiatt a magyar fiatalok hátrányban lesznek majd külföldi munkavállalásnál. A magyar gazdaság nem lesz képes a globális piacon versenyképes termékeket és szolgáltatásokat nyújtani, ha a diákok informatika helyett hetente öt tornaórával töltik az időt.

2. Fent okosabbak, jobban tudják hogy kell csinálni

  • Nem szülők döntik el, hogy milyen iskolába járjon a gyerek,
  • nem a tanár dönti el, hogy milyen könyvből tanuljanak a diákok,
  • nem az igazgató dönti el, hogy ki legyen a tanár,
  • nem a tantestület és a szülők döntik el, hogy ki legyen az igazgató.

A magyar oktatás ügyeiről nem azok döntenek, akiket a dolog érint, de nem is azok, akik névleg, például államtitkárként felelősek értek.

A legfontosabb kérdések ezen a terülten is a miniszterelnök legszűkebb környezetében dőlnek el. Hogy ott éppen egyik vagy másik gyáriparos, kamarai főnök, vagy egyházi vezető "ágazati-", vagy bizonyos emberek magánérdekei alapján születnek a döntések, azt az átláthatóság teljes hiánya miatt ritkán lehet biztosan megmondani.

Más országokban foggal-körömmel küzdenek azért, hogy az oktatási rendszer ne mélyítse, hanem lehetőleg csökkentse a meglévő társadalmi egyenlőtlenségeket. Nálunk ehhez képest újra feltűnik a szegregáció, akár már 12-14 éves korban eldől, hogy milyen iskolába járhatnak a gyerekek, és így milyen munkára, milyen életre lesz esélyük. Egyre kevesebb a lehetőség kitörni a szegénységből, a családok nagyon nagy része minden befolyását elvesztette a gyereki oktatása felett.

Ma a magyar állam mindenhol központosít, az élet minden területéről azt gondolja, hogy neki vannak a legjobb válaszai. A legtetején ülő kevesek tudják a legjobban, hogy mire van az országnak, és benne az iskoláknak szüksége.

A rendszer ezért egyre merevebb, a természetéből fakadóan két dimenzióban sincs esély korrekcióra.

Egyrészt a kudarccal való szembenézés a mindenhol jelenlévő központosításnak mondana ellent. Azért döntenek mindenről legfelül, mert ott jobban tudják. Ha az oktatásnál elismeri valaki, hogy rossz döntéseket hoztak, akkor miért ne lehetne megkérdőjelezni más ügyeket? Mondjuk, hogy jól jártak-e az állampolgárok a rezsicsökkentéssel?

Másrészt egy ilyen rendszert eleve csak rideg bürokráciával lehet egyben tartani.

Mivel nem az igazgató dönti el, hogy melyik tanár léphet előre, aki ismeri a munkájukat, ezért muszáj a pedagógusokkal portfóliót körmöltetni, hogy a "központnak" legalább fogalma legyen róla, hogy mi a helyzet. A munkáltató ténylegesen nincs ott az iskolában, így elő kell írni, hogy hány órát legyenek bent a tanárok naponta, és hogyan adminisztráljanak. Ezek persze mind attól veszik el az energiát, hogy a tanár a valódi munkájára, a gyerek oktatására, az óráira készüljön.

3. Magyarországon nem a teljesítmény és a tudás az előrejutás kulcsa

Magyarország leggazdagabb, legbefolyásosabb emberei között egy csomó olyan figurát találni, akik nem csak egy értelmes mondatot nem tudnak elmondani, de a természet legalapvetőbb törvényivel sincsenek tisztában. Azért lehet valaki

mert ott van a "nagy emberek" környezetében, és a kedvükre tesz. A sikerhez nem elsősorban tudásra, teljesítményre van szükség, hanem kapcsolatokra, erkölcstelenségre és mindenen túlmenő lojalitásra.

Ez a szemlélet legfelülről csorog lefelé végig Magyarországon, megjelenik a legkisebb vidéki iskolában például az igazgató kiválasztásánál, vagy a tanárok teljesítmény után járó "jutalmazásának" megszüntetésekor.

Mikor az oktatás minden szereplője, a tanárok, a szülők és a diákok is azt látják maguk körül, hogy nem a tanulás és a szorgalom visz előre az életben, akkor ez elkerülhetetlenül hatással lesz mindegyikükre.