(Nem röhög!)
(Nem röhög!)
Egymás után a negyedik, állítólag mesterséges intelligencia segítségével hamisított videót kezdték megosztani, most egy miniszter szájába adtak robotszavakat.
Előfizetés nélkül kutathatod az elmúlt évszázadok híreit. Kereshetsz napi-, hetilapokban, sportújságokban és női magazinokban.
Azaz itt a 444 napindító hírlevele.
Tojama prefektúrában már tesztelik az új rendszert.
Magyarázatok az ukrajnai háborúra és Magyar Péterre. A fiatalok médiája és a világvége. A hétvége cikkei.
Több mint száz pályaműből választottuk ki a 13 legjobbat, közülük hárman éves előfizetést nyertek. Még videoklip is készült. Meg vagyunk hatva.
„Olyan valóságos vagyok, mint a hit, amelyben osztozunk” – mondta Justin atya, aki most már nem atya, hanem egy egyszeri teológus.
Az előadók a kormányzati célkitűzésekről, a mesterséges intelligenciáról, az egészségügyi adatok szabályozásáról is beszélnek a DHE konferencián.
Egyelőre azonban arról folyik a vita, hogy hol legyen a tárgyalás.
Sűrű hétvége után itt a 444 sűrű napindító hírlevele.
Még tart a mesterséges intelligenciával generált dalokat gyűjtő akciónk, amivel éves előfizetést lehet nyerni.
Bővítsd karrierlehetőségeidet meglévő készségeid fejlesztésével vagy újak elsajátításával az Európai Unió által támogatott képzési programokon a Készségek Európai Éve alkalmából!
Írasd meg a géppel a születésnapi 444-slágert, és éves előfizetést nyerhetsz!
Többek között a frisshirek.hu olvasottságát és Youtube-nézettségét kell növelnie.