Sokkal inkább papírhegyek! 2292 módosító indítvány egyetlen jogszabály-tervezethez, összesen körülbelül 7500 a Közös Agrárpolitika (KAP) reformját alkotó hat jogszabályhoz. A KAP az unió talán legösszetettebb szabályozási területe, az EU költségvetésének második legnagyobb tétele, amelyre a tervek szerint a következő hét évben kb. 370 milliárd eurót fog kialkudni a közösség.

Népszerű dolog azért ostorozni az Uniót, mert a 21. század elején a költségvetésének közel 40 százalékát még mindig a mezőgazdaságra költi, és sok igazság van a kritikákban. A brit sajtó évtizedes mantrája szerint a Közös Agrárpolitika támogatásai tejtavakat és vajhegyeket szültek, azaz felesleges és drága mezőgazdasági termelést finanszíroznak adófizetői pénzen. Az EUrologus szerint is erős túlzás, hogy a mezőgazdasági kifizetések továbbra is az uniós büdzsé második legnagyobb tételét képezik, de a teljes képhez azért hozzátartozik még néhány dolog.

Először is hiába teszi ki a mezőgazdasági politika az uniós GDP 40%-át, mindez alig éri el az EU bruttó nemzeti termékének négy ezrelékét. Az Egyesült Államok például nagyjából kétszer ennyit költ mezőgazdasági támogatásokra, miközben az ágazatban foglalkoztatottak számaránya messze elmarad az unióstól. Másodszor a támogatásért cserébe a gazdák egy rakás környezetvédelmi, állatjóléti, állat- és növényvédelmi és élelmiszerbiztonsági előírást teljesítenek. Ezek célja, hogy az élelmiszertermelés környezeti lábnyoma csökkenjen, az állatoknak okozott szenvedés mérséklődjön, az Európában előállított és fogyasztott élelmiszer pedig lehetőleg egészséges és biztonságos legyen. Egy előírás a mezőgazdasági területek környékén található vizek nitrát-tartalmát szorítja bizonyos határérték alá, egy másik kizárja egyes hormonok használatát az állattartásban, egy harmadik a vadon élő állatok élőhelyeit védi. Ezekből az ún. keresztmegfelelési előírásokból 18-at kell betartania annak a gazdának, aki szeretne uniós támogatáshoz jutni. A most zajló KAP felülvizsgálat keretében további „zöld” elemekkel gazdagodik a rendszer. A támogatások esetében egyre inkább ezeket a tételeket fizetjük meg, bár az is igaz, hogy a hagyományos és leginkább versenytorzító-hatásúnak tartott jövedelemkiegészítő elemek még mindig nagyobb részt képeznek a támogatásokban.

A Közös Agrárpolitika tehát előnyére változik, kérdés ugyanakkor, hogy van-e értelme mindezt közösségi keretekben, az Európai Unió költségvetéséből finanszírozni. A KAP támogatások mellett érvelők azt szokták felhozni, hogy a közösségi költségvetésből folyósított támogatások egyenlő versenyfeltételeket teremtenek az unión belül. Ehhez azonban nem kellene közös költségvetés, elegendő lenne egy közös szabályrendszer arra vonatkozóan, hogy melyik tagállam mennyivel támogathatja a gazdáit. Az uniós költségvetésben így felszabaduló évi nagyjából 50 milliárd eurót biztos, hogy hasznosabban is el lehetne költeni, mint ahogy azt jelenleg a Közös Agrárpolitikában teszik. Szolgálhatná például a legszegényebb régiók felzárkóztatását, a fiatalkorúak munkanélküliségének csökkentését, finanszírozhatná a versenyképességi hiánnyal küzdő országok szerkezeti reformját, vagy a határon átnyúló közlekedési és energiaprojekteket.

A Közös Agrárpolitika azonban ugyanolyan szent tehene az EU költségvetésének, mint a brit visszatérítés. Ezekhez az elemekhez csak egyszerre, egy radikális költségvetési reform keretében lehetne hozzányúlni. Mindez azonban jelenleg senkinek sem érdeke.