Ilyenek lesznek az új euró bankjegyek

Az EU belülnézetből
2013 január 11., 09:03

Az új euró bankók sorozatának első részeként csütörtökön Frankfurtban bemutatták az új öteurós címletet. Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke „Az euro új arca” című kiállításon leplezte le az új bankjegyet, mely az Európé sorozat része lesz és május 13-ától kerül be az európai pénzforgalomba. A jelenleg is érvényben lévő első sorozat bankjegyei kezdetben az új bankjegyekkel párhuzamosan lesznek forgalomban, majd fokozatosan bevonják őket. Utóbbi pontos dátumát jó előre be fogják jelenteni. Ugyanakkor a régi bankjegyek sem értéktelenednek el, a nemzeti központi bankoknál korlátlan ideig beválthatók.

Az Európai Központi Bank közlése szerint az új papírpénzeken a vízjelen és a hologramon a görög mitológiából ismert királylánynak, Európének az arcképe látható, akiről az új bankjegysorozatot is elnevezték. Emellett az új bankjegyek továbbfejlesztett biztonsági elemeket tartalmaznak. A könnyen észrevehető „smaragdzöld szám” smaragdzöldről mélykékre változtatja színét, ezenkívül fel és lefelé mozgó fényeffektus figyelhető meg rajtuk. A bankjegy bal és jobb szélén a felületből kidomborodó rövid vonalakat helyeztek el, amelyek segítségével a bankjegy – különösen látássérültek számára – még könnyebben felismerhető.

A polgárok sikítófrászát elkerülendő az EKB az ígéretek szerint tavasszal szórólapokon tájékoztatja majd az euróövezeti bankokat, üzleteket és egyéb vállalkozásokat.

Bővebben magyarul az új bankjegyekről.

image