Európa legmagasabb szállodája lenne a barcelonai űrhotel

TUDOMÁNY
2013 május 13., 18:31

Nagyjából a Jetson család futurizmusát átemelve építene űrszállodákat egy a szállodaiparban eddig ismeretlen cég, illetve a mögötte álló befektetői vállalat. A Mobilona Space Hotels lánc tulajdonosai az első szállodát egy Barcelona melletti mesterséges szigetre húznák fel, mintegy másfél milliárd euróból. Rögtön további két szállodát is terveznek, az egyiket Los Angelesbe, a másikat Hongkongba.

1.-Barcelona-Island-by-Day-High-Resolution-e1368457282199

A barcelonai terveket egy helyi építész, Erik Morvan készítette. Morvan Európa legmagasabb szállodáját rajzolta meg, ahol a sci-fi irány nem csak a külsőben van jelen: az épület falát hatalmas monitorablakok borítanák, ahol állítani lehetne, hogy a vendég a barcelonai kikötőt vagy pedig a galaxisokról készült felvételeket szeretne inkább látni. Az épülethez tartozna egy szélcsatorna is, ahol a súlytalanság állapotát tudnák megteremteni. Ráadásul az üzemeltetők nem csak arra figyelnének, hogy ne bocsássanak ki káros anyagot, de még termelnének is zöld energiát Barcelonának egy saját erőmű segítségével.

immersive-glass-condo_small

A Barcelona Szigetnek keresztelt mesterséges sziget helyét még nem jelölte ki a cég, állításuk szerint négy barcelonai kerület is verseng a lehetőségért.

A tervektől kevésbé lelkes szakblogokat csak az nyugtatta meg, hogy semmi nem utal arra, hogy ez a projekt tényleg megvalósulhatna. A befektetővállalat honlapján semmiféle korábbi projekt nincs feltüntetve, a cég weboldalát pedig, ugyanúgy mint a Barcelona Szigetét és az űrszállóláncét, egy New Jersey-i címről jegyezték be.

A szállodai szobák ára egy éjszakára a tervek szerint 300 és 1500 euró között fog mozogni, és a projekt megvalósításhoz még mindig keresnek befektetőket.

Az viszont tagadhatatlan, hogy a sok szempontból csak gigantikus átverésnek tűnő projekthez nagyon szórakoztató honlapot készítettek. Jelenleg éppen űrnagykövetet is toboroznak, hogy a segítségükkel vegyék majd fel a kapcsolatot távoli civilizációkkal. (via tnooz)

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.