Magyarország futball-Eb-t és BL-döntőt is rendezne

sport
2013 május 13., 10:53

Csányi Sándor elnök a Magyar Labdarúgó Szövetség hétfői közgyűlésén bejelentette, hogy Magyarország megpályázná a 2020-as labdarúgó Európa bajnokság rendezését. Az MLSZ ezúttal nem a lehetetlennel próbálkozik, mivel szemben a jelenlegi rendszerrel, 2020-ban már nem egyetlen ország, hanem a kontinens 13 országának egy-egy városa ad majd otthont a tornának.

„Remélem, a pénteken bejelentett megszorítások nem érintik a Puskás Ferenc Stadion beruházását és a tervek szerint jövőre megkezdődik az építkezés" – mondta Csányi, amivel minden bizonnyal arra utalt, hogy Magyarország ezzel a helyszínnel pályázva. Vészmegoldásként azért még mindig ott van az új felcsúti aréna.

BL- vagy EL-döntő is

„Szeptemberig kell benyújtani a pályázatot az európai szövetséghez, azaz az UEFA-hoz a 2020-as kontinensviadal helyszínére vonatkozóan, de az Eb előtt már BL vagy EL-finálé házigazdája is lehet Budapest, amint elkészül a nemzeti stadion” – mondta Csányi Sándor MLSZ-elnök.

A stadionnak akár a kupasorozatok döntőjéről, akár az Eb-ről van szó, időben el kell készülnie, mert az UEFA által támasztott feltétel, hogy egy évvel az esemény előtt már használatban kell lennie – mondta.

Csányi azt reméli, hogy nem érintik a létesítményt a kormány pénteken bejelentett pénzügyi intézkedései, mert azok az idei évre vonatkoznak, és az arénával kapcsolatban igazán komoly költségek jövőre lesznek először.

Az ultrák kulturált szurkolása

Csányi beszélt a gyűlöletről is, és örömmel jelentette be, hogy a közgyűlés ellenszavazat nélkül fogadta el az ezzel kapcsolatos kiáltványt, illetve jelezte, A gyűlölet nem pálya szlogennel az MLSZ kampányt indított a visszaszorítására.

„Keményebb fellépéssel elveszítenénk néhány ultrát, de sokkal több szurkolót nyerhetünk” – mondta Csányi, aki szerint ultrákra szükség van, de bizonyos megnyilvánulásokat nem akar hallani és látni a stadionokban. „Az ultrák kulturált szurkolása a mi célunk” – mondta.

Csányi nagy eredményt vár az új biztonsági rendszertől, amit év végére minden élvonalbeli stadionban telepítenek, és lehetővé teszi, hogy a rendbontókat azonosítsák, így ne csak a helyi, hanem az összes stadionból kitiltsák őket.

Kevesebb csapat az NB I-ben

Újságírói kérdésre válaszolva, az MLSZ tanulmányának elkészülése előtt, elsőre nem akart állást foglalni az NB I létszámának csökkentéséről, de aztán azt mondta, hogy szerinte az ország nem bír el 16 élvonalbeli csapatot. Ezt nemcsak a Zalaegerszeg tavalyi és az Eger idei gazdasági problémáival indokolta, hanem úgy vélte, kevesebb csapat esetén kevesebb felé oszlanának a bevételek is, ami nemzetközi szinten növelheti az élcsapatok versenyképességét.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.