Debrecen csúfos éve

A sorozat összes cikke

Debrecen lehetett volna az új Dunaújváros. 2005-ben fociban megnyerték az első bajnokságukat, most már hatnál járnak. A női kézilabdacsapat 2009-ben harmadik lett, aztán ezüstérmes, majd megint második. A Vadkakos néven futó férfi kosarasok is ezüstig jutottak 2005-ben, de a klubot elborították az adósságok, a város feladta a csapat finanszírozását. De 2010-ben újra lett első osztályú férfi kosárcsapata Debrecennek, és  - az ország második legnagyobb sportcsarnokával, a Főnixszel büszkélkedve - tovább bővítették volna a sportkínálatot: elsőosztályú csapatot akartak faragni a hokicsapatból és vízilabdában is dobogóra esélyes csapat építésének láttak neki.
Ehhez képest idén kínos volt hajdúsági szurkolónak lenni. A kosárlabdacsapat megint becsődölt anyagilag. Az önkormányzat óvatosabb volt, mint legutóbb, most csak a helyszínt biztosította a csapatnak, a klubnak csak a bérleti díj áfáját kellett volna rendeznie. Csakhogy tavaszra már erre is képtelen volt, a Factum emiatt tavasszal több meccsét nem tudta lejátszani az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban. Idény közben kulcsjátékosok hagytál el a csapatot,  ki is estek az elsőosztályból, még a másodosztályú folytatás is bizonytalan.

A 2011-ben még ezüstérmes női kézilabdacsapat is gyalázatosan szerepelt idén. A tulajdonos még 2011-ben kifarolt a klub mögül, a csapatot kénytelen volt átvenni az önkormányzat. Radikálisan visszafogták a bérköltségeket, ezzel játékosokat is elveszíttettek. A város 50 milliót adott a klubnak, de erős szponzorokat nem találtak a működtetéshez. Kieső helyen zárták a bajnokságot. Azért nem lettek tök utolsó, mert az utolsó pillanatban egy győzelemmel megelőzték a BSE-t. Ennek azért van jelentősége, mert bár papíron másodosztályúak lettek, a Debrecennél abban bíznak, hogy anyagi okok miatt az egyik feljutó nem tudja vállalni az elsőosztályt, és akkor a csapat maradna az NBI-ben.

A labdarúgók a tavaly veretlenül megnyert bajnokság után csak vergődnek, aminek bőven lehet köze ahhoz, hogy a játékgépek betiltása miatt a tulajdonos, Szima Gábor anyagi helyzete is megrendült. Emiatt például az elmúlt másfél évtizedben hat bajnoki címet és öt kupagyőzelmet besöprő Loki nem utazott edzőtáborozni télen. A bajnokságban ötödik helyen állnak, a kupa döntőjébe viszont bejutottak, ahol a bajnok Győrrel játszanak.

photo_camera Kósa Lajos polgármester és Orbán Viktor kormányfő a debreceni labdarúgó akadémia edzőközpontjának átadásán április 27-én

Vízilabdában nagy debreceni hagyományokról nem lehet beszélni, de ebben a sportágban is sikeres csapatot akartak építeni. Gyöngyösi András vezetőedző meg is kezdte többéves programját, sztárjátékosok jöttek, de a debreceni szurkolók talán meg sem lepődtek, hogy fejre állt a csapat finanszírozása, Gyöngyösit az év elején kirúgták, mert "nem hajlandó alkalmazkodni a DVSE teherbíró képességéhez". Néhány játékos elment, jöttek a fiatalok, a csapat legjobbja, az alapszakasz  gólkirálya, Alex Giorgetti úgy játszott, hogy nem kapta meg a fizetését a klubtól. Az önkrományzat 30 millió forintos támogatást adott ara hivatkozva, hogy a medencehasználati díjat rendezni tudja a klub. A csapat áttörés helyett ötödik lett.

Van azért jó hír is. Hokiban úgy tűnik végre Mol-ligás lehet a Debrecen. Évek óta nyerték a másodosztályt, de nem tudták vállalni az első osztály anyagi terheit. Most talán összejön. Az elsőosztályú magyar-román-szlovák bajnokság klubjai - fenntartásokkal ugyan - de jóváhagyták, hogy kezdje meg a tárgyalásokat a Debrecen a csatlakozásról.

És az is látszik: bár az önkormányzat a működtetésre nem hajlandó sokat áldozni, infrastruktúrába befektetnek. Bár a csapat régóta volt ilyen gyenge, elkezdték építeni az új labdarúgóstadiont (bár abból a megszorítások miatt lehet, hogy nem lesz mégsem semmi), lesz jégkorong és műkorcsolyacsarnok (utóbbi sportág elnöke Kósa Lajos polgármester, akinek a lánya válogatott korcsolyázó) és szabadtéri versenymedence. Ezekhez társasági adókedvezményekből származó pénzeket is felhasználnának. Az önkormányzattól kikértük, hogy a város mennyit költ sportra, de az átküldött anyagokból ezt pontosan nem sikerült kihámozni.

Felkészül: Szolnok és Nyerges Zsolt

A sorozat összes cikke

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.