Kulka Kerényi helyett szégyelli magát

KULTÚRA
2013 május 22., 15:01

Kulka János nyílt levélben "magyar állampolgárként és a Nemzeti Színház társulatának egykori tagjaként" reagált  Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott szavaira. Kerényi egy megtalált felvételen arról beszélt, hogy az új Nemzeti Színház nem a buzikról fog szólni. Később azzal próbálta enyhíteni a kijelentését, magánemberként vett részt a beszélgetésen, ahol színházi emberek vettek részt, ott pedig ez a stílus belefér.

Kulka szerint viszont nem, a színházi közegbe "nem csak ez a stílus nem fér bele, de már te magad sem" - írta Kerényinek.

A színészt az is felháborította, hogy a Nemzeti Színház jövendőbeli igazgatója, Vidnyánszky Attila Kerényi szavaiban semmi kivetnivalót nem talált, "sőt együtt arattak göcögő tetszést nézőik körében".

"Szégyellem magam helyettük és a feletteseik helyett, akik nem szólítják lemondásra őket és szégyellem magam a nézők helyett, akik mindehhez jó érzéssel asszisztálnak. Helyetted szégyellem magam, Imre." - írta Kulka.

A levele végén bejelentette, hogy a Vidnyászkyval folytatott korábbi nyilvános beszélgetéseken bár felmerült, hogy a következő évadban színpadra lép a Nemzetiben a Sirályban, de ezek után ezt nem fogja megtenni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.