Megkérdeztük Kapu Tibort, Parti Nagy Lajost és Nagy Tímeát, hogyan állt össze a támogatói csapat. Többeket meglepett, hogy társadalmi egyeztetés helyett Magyar Péter már az első lépés után eredményt hirdetett.
Kulka János utoljára Velencében, Kundera táncosai először Budapesten, az angyalok már megint Amerikából jöttek. Három erős előadás a következő napokra és hetekre.
Már ameddig ketyeg.
„Ennek a csatornának joga nincsen kérdezni! Olyan szinten pusztítják a magyar ember lelkét, maga személyesen is, ön is.”
A színészt meglepte a választás, de örül neki.
A színész több év kihagyás után tavaly tért vissza a színpadra.
A sztrókja óta ez a színész első igazi szerepe, de az Árvácska nem csak miatta emlékezetes előadás.
Gryllus Dorkával játszik majd egy különleges helyszínen, de fellép a Szegedi Szabadtérin is.
A sztrókból felépült színész Ördög Tamás oldalán vállalt el két fellépést a Trafóban.
A színész az ATV-nek adta első élő tévéinterjúját a sztrókja óta. Azt mondta, olyan, mint egy börtön, hogy intellektuálisan rendben van, csak kifejezni nem tudja magát elég jól.
Az ATV Egyenes beszéd című műsorában áll a nyilvánosság elé.
A logopédusával, Varga Saroltával együtt nyilatkozott, soha többet nem lép színpadra, de filmezésről lehet szó.
Lassú a felépülés a stroke után, de vannak nagy pillanatok.
A lap szerint nem hosszabbít szerződés a Katona József Színházban, mert úgy érzi, nem tudja a legjobbat nyújtani.
Menjünk el minél többen - mondja az RTL Klub videójában.