Három idei bemutatóban is látható lesz Kulka János

színház
2019 január 08., 08:07
comments 28

Bár tavaly márciusban arról szóltak a hírek, hogy 2016-os agyvérzése után Kulka nem hosszabbít szerződést a Katona József Színházzal, és visszavonul a színészettől, novemberben kiderült, hogy Kulka János színpadi visszatérése a Trafóban lesz január végén, a Dollár Papa Gyermekei nevű remek független társulat Árvácskájában. 

Most egy másik fiatalokból álló, innovatív társulat, a Trojka Színházi Társulás is bejelentette, hogy sikerült megnyerniük a beszédterápián részt vevő színészt maguknak: 

egy Csehov-adaptációban, a Cseresznyéskertben játssza a darab szerint 87 éves inast, Firszt.

Kulka próbál
photo_camera Kulka próbál Fotó: Bokor Krisztián/Trojka Színházi Társulás

A társulat állandó tagjai mellett Gryllus Dorka is fellép, aki a Félvilágban játszott Kulkával. A darab rendezője, Soós Attila a Blikknek (!) nyilatkozta, hogy régi vágya teljesült azzal, hogy Kulkát rendezheti. „Két csodálatos vacsora után, amelyek során megismerkedett a társulatunk tagjaival, lett bizonyos, hogy kíváncsiságunk egymás iránt kölcsönös.”

Külön érdekesség, hogy a helyszín az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet körterme lesz - ez az intézmény az, amelyet érthetetlen módon vidékre akar költöztetni a kormány.

Ezt március 9-én és 10-én játsszák, júliusban pedig a Szegedi Szabadtéri Játékok nagyszínpadára lép majd Kulka, ahol a Molière-féle Don Juanban kap szintén nem túl sok szöveggel járó, de fontos szerepet: ő lesz a parancsnok szobra.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.