Magyarország kikerülhet a túlzottdeficit-eljárás alól

gazdaság
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

A Bruxinfo szerint május 29-én várhatóan öt másik tagállammal együtt Magyarország is kikerülhet a túlzottdeficit-eljárás alól. A forrásaik szerint az Európai Bizottság javasolni fogja, hogy a túlzott mértékű, GDP arányosan 3 százalékot meghaladó államháztartási hiány miatt folyó eljárást szüntessék meg.

Olli Rehn már jelezte, hogy Lettország, Litvánia és Románia kikerülhet, de Magyarország és Olaszország esetében ezt további egyenlegjavító intézkedések bejelentéséhez kötötte Brüsszel.

Martonyi János külügyminiszter is derűlátó azzal kapcsolatosan, hogy az uniós végrehajtó-javaslattevő testület szerdán a Magyarország ellen 2004 óta érvényben lévő eljárás megszüntetését javasolhatja. Az MTI-nek azt mondta: „Várjuk meg a szerdát, akkor az Európai Bizottság közzéteszi a javaslatát, és ezt követően a tanács fog végleges döntést hozni majd júniusban. Én a magam részéről derűlátó vagyok, ebben a helyzetben ennyit érdemes mondani.”

A kormány által nemrég bejelentett „három fokozatból” álló csomag meggyőzhette a Bizottságot arról, hogy 2012 után 2013-ban és 2014-ben is a 3 százalékos referenciaszint alatt maradhat a deficit, és a hiánycsökkentés fenntartható lehet.