A pártot választó szavazó felvidéki magyarok között a Fidesz 47,4, a Demokratikus Koalíció 15 százalékon áll a szlovákiai magyarok körében. Az MSZP 14,1 százalékkal harmadik, a Jobbik 11, az Együtt 2014 7, az LMP 4,9 százalékon áll. A Focus és a Publicus Slovensko felmérése szerint a két szlovákiai magyar párt támogatói erősen megoszlanak magyarországi szimpátiáik alapján is.
A szlovák-magyar Híd támogatói között a Jobbik csak 3,6 százalékon áll, míg a Magyar Koalíció Pártja szavazói között 16,5 százalékon. Utóbbiak között az LMP nem kapna szavazatot, a Híd támogatóinak viszont 7,8 százaléka szavazna a pártra. Szélsőséges Gyurcsány és Bajnai megítélése is, a Híd támogatói között 21,8, illetve 10,4 százalékon állnak, az MKP szavazóinál 3,9, illetve 2,6 százalékon.
A teljes szlovákiai magyar népesség körében viszont a legtöbben nem választanának (41,9%) vagy bizonytalanok (25,4%). A teljes mintában a Fidesz 15,5, a DK 4,9, az MSZP 4,6, a Jobbik 3,6, az Együtt 2014 2,6, az LMP 1,3 százalékon áll.
A szlovákiai magyar pártok versenyében a Híd fölényesen vezet, a szlovákiai magyarok 36,8 százaléka támogatja a vegyes pártot, míg az MKP-t csak 19,1 százalék. A szlovákiai magyarok 10,3 százaléka szlovák pártra szavazna, 9,9 százalékuk bizonytalan, 23,2 százalékuk pedig nem szavazna.
Edit 09:50: A poszt címében eredetileg a hatoda helyett ötöde szerepelt, de az csak a Híd választóira, és nem összességében a szlovákiai magyarokra igaz.
Edit 11:57: Kiderült, hogy a Parameterben közölt eredmények csak a biztos szavazó pártválasztókra vonatkoznak. A Bumm.sk-ban megjelent a teljes mintára vonatkozó adatsor is. A cikket frissítettem.