Börtönt kapott a szomszéd miniszterelnök

bűnügy
2013 június 05., 10:54

Janez Jansa márciusig vezette a szlovén kormányt, most két évig ülni fog. Egy finn fegyvervásárlási ügyben bizonyítottak rá korrupciót. Jansa a jugoszláv időkben, 1988-ban már ült börtönben, akkor katonai titkok elárulásával vádolták, de valójában az volt a baj, hogy ellenzéki hangvételű cikkeket írt a jugoszláv hadsereg folyóiratába. A Szlovéniát csak felületesen érintő jugoszláv polgárháború alatt hadügyminiszter volt.

Kétszer volt miniszterelnök (2004-08 és 2012-13), most egy 2006-os ügy miatt ítélték el. Akkor 278 millió euróért készült Szlovénia páncélozott harcjárműveket venni a finn Patria nevű cégtől, és a bíróság szerint ezért 210 ezer euró kenőpénzt fogadott el. Az üzlet végül nem jött létre.

Jansa tavaly januártól idén februárig ismét miniszterelnök volt, de éppen a Patria-ügy miatt a parlament megvonta tőle a bizalmat. A tárgyaláson végig ártatlannak mondta magát.

Az ítélet nem jogerős, Jansa valószínűleg fellebbez majd.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.