Délelőtti árvízhelyzet

gurítás
2013 június 05., 08:02

Gyerekek holmiját menti ki édesapjuk a Győri Vízisport Egyesület csónakházából 2013. június 5-én.

Nem járnak a vonatok a Komárom-Esztergom vasútvonalon

A Duna magas vízállása miatt a Komárom-Esztergom vasútvonalon nem közlekedhetnek a vonatok. A közlemény szerint a korlátozás délelőtt 10 órától érvényes. Az utasokat a teljes vonalon vonatpótló autóbuszok szállítják

Délelőtti vízállás

Budapestnél 664 centiméter a Duna vízszintje, Nagybajcsnál 691, Komáromnál 626, Esztergomnál 591 Nagymarosnál 570 centiméteres vízállást mértek.

Budapestnél az eddigi legnagyobb vízállást 2006-ban rögzítették, akkor 860 centiméter volt a Duna vízállása.

Országszerte már több mint 687 kilométernyi töltésszakaszon védekeznek.

Útlezárások, forgalomkorlátozások Komárom-Esztergom megyében

Az árvízi védekezés miatt Komárom-Esztergom megyében szerda reggel teljesen lezárták a 10-es főutat Dunaalmás és Almásfüzitő, a 71-es és a 75-ös kilométer között. Teljes pályás útzár van érvényben a 11325-ös jelű, a Pilismarót és Basaharc között a komphoz vezető úton, valamint Esztergomban a Mária Valéria hídhoz vezető 11326-os úton. A híd egyelőre önkormányzati úton megközelíthető. A 11-es főúton Esztergomnál a 63-as kilométerszelvénynél mintegy 200 méteren van félpályás forgalomkorlátozás.

Tovább árad a Duna és a Morva Pozsonynál

A Morva vízszintje egy nap alatt több mint egy métert emelkedett, jobb oldali rakpartja Ligetfalunál már víz alatt van.

Pozsonynál egy nap alatt közel 120 centiméterrel emelkedett a Duna vízszintje, amely szerda reggelre elérte a 9,7 métert.

A szlovák fővárosban kedden rendkívüli helyzetet hirdetett az önkormányzat. A meteorológusok szerdára is esőt jeleztek és ha továbbra is az eddig tapasztalt ütemben emelkedik az ár, a Duna vízszintje már ma elérheti a tíz métert.

A folyók vízszintjének tetőzését Pozsonynál csütörtökre várják.

Pozsonyt a Duna áradásától mindkét rakparton mobil védőgátak védik. Hasonló védelmet építettek ki a főváros nyugati városrészében, Dévénynél, ahol a Morva vízszintje jelent fenyegetést. A Dévénybe vezető utat a helyzet nehéz ellenőrizhetősége miatt az éjszaka folyamán lezárták. A helyzet itt a legrosszabb, mivel a városba vezető közlekedési útvonal egy része víz alatt áll.

Reggeli hírek errefelé.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.