Árvíz nélkül is legyen ilyen Budapest!

Annyira megfogott, amit Orosz Péter írt a Cinken arról, hogyan sistereg éjszaka a megáradt Duna, hogy minden idegszálammal azon voltam az Erzsébet híd pesti hídfőjétől nem messze, hogy elkapjak ebből valamit. Füleltem, de semmi sistergést nem hallottam.

Lehet, hogy azért, mert ez a hang csak a szerző fejében létezett. De sokkal inkább azért, mert mellettem éppen egy tinilány sikoltozott örömében, amiért az egyik osztálytársának látszó fiú az utolsó pillanatban kihalászta a folyóba esett cipőjét. Egy óriási puszi volt a jutalma. “Igazából én halásztam ki” - próbálkozott rögtön egy másik lovag.

Rekordjókedv

Ritkán látni annyi jókedvű és felszabadult budapestit, mint most egy esti körút alatt a Duna két partján. Az árvízturizmus persze már korábban beindult, de egyrészt péntek estére mintha tetőzött volna, másrészt ekkor találkozott magával a Péntek Estével is, és bár erről nehéz pontos adatot közölni, valószínűleg a budapesti össz-boldogságszintben rekordok dőltek meg. Szombatra a váratlan budai miniárvíz néhány helyen egy kicsivel talán csökkentette a lelkesedét, de a part nagy részén éppen olyan volt a hangulat, mint egy nappal korábban.  Az árvíz látványos díszlete és szabad császkálás lehetősége együtt olyan közösségi élménnyé álltak össze, ami még ebben az egyre jobb városban sem túl gyakori.

Pénteken Budáról indultunk körbe biciklivel, és az első dolog, ami feltűnt természetesen az volt, hogy szinte nem is lehet haladni a tömegtől. A Batthyány téren és környékén egészen a Lánchídig egészen augusztus 20.-át idézte a jelenet, azzal az elég fontos különbséggel, hogy nem kordonokat és rendőröket lehetett látni mindenütt, hanem a vízbe lógó lépcsőkön söröző és fényképezkedő vidám embereket.

Balaton Sound a Kossuth téren

A pesti oldalon még lazább volt a hangulat, a rakparti lehajtók végig tele voltak fiatalokkal, idősekkel, párokkal, külföldiekkel, kutyasétáltatókkal, és persze itt is számolatlan fotóssal. A 2-es villamos lezárt vonalának átmeneti végállomásán pedig még egy olyan csoportba is sikerült belefutni, akik egy ghetto blasterrel és utcai táncolással a legközelebb jutottak a Balaton Sound-hangulathoz, amennyire az emberileg lehetséges a Kossuth téri építkezés tövében.

Rossz mobiltelefonos fotó az utcai buliról

“Geci jó a buli” - fogadta egyikük a kiérkező rendőrt, aki eleinte azzal próbálkozott, hogy ez “nem bejelentett rendezvény”, aztán belenyugodott, és azt mondta, éjfélig hagyják abba. Na de akkor is: utcán táncoló emberek a Duna-parton???

Tényleg, miért olyan jó egy megáradt folyó partján lenni? Mit lehet ott csinálni?

Hát, végül is semmi különöset, leszámítva mindazt, ami fontos péntek este. Bámészkodni, inni, gengelni, barátkozni, csókolózni, gondolkodni vagy csak bambulni a víz irányába. Mindezt persze akkor is lehetne, ha nincs ötszáz évente egyszer előforduló vízállás és nem kellene közben kitelepíteni Győrújfalut. Csak hát egyrészt az extrém természeti jelenség az, ami a folyóhoz vonzotta ezt a sok embert. Ami pedig ennél is fontosabb: máskor nem tudnak idejönni.

Az árvíz hozza a szabadságot

Nem emlékszem olyan választási kampányra, Budapest jövőjéről szóló  vízióra vagy bármi egyéb hasonló nekibuzdulásra, aminek ne lett volna kötelező eleme, hogy a Duna-parttal most már tényleg kezdeni kell valamit, ki kell használni a lehetőségeit és gyökerestül át kell formálni a szerepét a város életében. A projekt reménytelensége valahol a magyar foci és a pártfinanszírozás rendbetétele között látszott mindig félúton, azzal a különbséggel, hogy erről legalább néha, árvizek idején megtapasztalhatjuk, mit jelentene a valóságban.

Ilyenkor a Duna nem egy kietlen autóúttal és lélektelen falakkal elválasztott idegen test a városban, amit megszoktunk, hogy van, de sokat nem tudunk vele kezdeni, hanem a város része, amihez oda lehet menni, bele lehet nyúlni, le lehet ülni mellé és szeretni lehet, ha sistereg, ha nem. Ilyenkor tényleg közösségi teret jelent, nem csak valami szakadékot, ami miatt lassabban érünk villamossal a Moszkva térről a Blahára.

Árvíz nélkül kéne ugyanezt

A Duna-part sok szempontból egyébként még átlagos körülmények között is óriási királyság.

  • A Batthyány térnél, vagy éppen a Nehru partnál álló hajók a legjobb helyszínei akár baráti berúgásoknak, akár romantikázásnak, már ha sikerült kijutni rájuk.
  • Egy reggelig tartó bulinak nincs jobb befejezése, mint egy közös bandázás a napfelkeltében a parton.
  • Szuperül lehet futni a Duna mentén.
  • És tagadhatatlan a fejlődés is. Az A38 sikere, vagy a BKV-hajók beindulása kifejezetten ígéretes fejlemények.

De az ilyen péntek estéken látszik, hogy mindezekkel együtt sem használjuk ki a töredékét sem annak, amit a város jóérzéséhez adhatna a folyó.

Azt sem gondoltuk korábban soha, hogy Budapesten olyan dolog valaha kialakul, amilyen ma a zsidónegyed lett. Ha ezt vesszük alapul, arra is van esély, hogy valaha igazán jó hely lesz a Duna partja. Csak arra kellene emlékezni mindig, milyen a hangulat árvizek idején.