Tojással dobálták meg Balog Zoltánt Zürichben

POLITIKA
2013 június 09., 05:58

UPDATE: Az eredeti svájci hír javított változata és egy szemtanú leírása alapján nem törtek be az előadásra és nem dobták meg Balogot, csak kívülről dobáltak az előadás alatt. A teljes cikk itt olvasható.

Balog pénteken tartott előadást a Zürichi Egyetemen a kormány cigánypolitikájáról, amikor harminc ellentüntető jelent meg. A cigányokkal szembeni diszkrimináció miatt voltak dühösek, és bár azt mondták, szerintük Balog mérsékelt beszédet mondott, ezzel együtt is politikáját rendőrállaminak tartják. Megszakították az előadást és tojással dobták meg az emberi erőforrás minisztert.

balog

A rendőrség közbelépett, és egy kicsit el is fajult a helyzet, mert egy rendőr megsérült, egy tüntetőt pedig letartóztattak. Őt kihallgatás után szabadon engedték.

Az incidensről az MTI pénteki hírében egy szó sem esett. Illetve idézték Balog Zoltánt, aki azt mondta,

beszédét vastapssal jutalmazták és voltak, akik tiltakoztak.

Szombat este aztán az MTI-n is megjelent egy hír: "A svájci rendőrség kihallgatta a magyar kormány roma-politikája ellen tüntetők egyikét".

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.