Válaszolt a kormány a Velencei Bizottságnak

2013 június 12., szerda 17:29

Bár az hivatalosan még ki sem adta a véleményét a negyedik alkotmánymódosításról, csak véletlenül felrakta a honlapjára a tervezetet. Az angol nyelvű dokumentumot itt érheti el, a lényeget pedig kivonatoltuk. A Velencei Bizottság kifogásairól itt írtunk.

A kormány szerint az alaptörvény nem definiálja a családot, csak azt mondja ki, hogy mi a családi kötelék alapja. Itt még egy másik vitatott paragrafust, az egyén méltóságáról szólót is bevetik. Ezt amúgy szintén bírálta a bizottság, mert aránytalanul korlátozza a szólás szabadságát.

Arra a kifogásra, hogy a kommunista múlttal foglalkozó alkotmánycikkely túl általános, az a válasz, hogy valóban az, de direkt. Itt még előkerül a szokásos, nevezzük nevén, hazug érv arról, hogy az előző alkotmány még egy kommunista alkotmány volt.

A bizottság az egyházi szabályozást is kifogásolta, mégpedig azért, mert az állam önkényesen dönthet arról, hogy mi számít egyháznak. Ezzel szerintük sérül a vallásszabadság. A kormány szerint nem, mert mindenki abban hisz, amiben akar. Legfeljebb nem lesz egyháza. És amúgy is, éppen újra meg akarják változtatni az egyházügyi törvényt.

A kampányszabályozással kapcsolatos aggályokra az a kormányzati válasz, hogy már csak az elektronikus médiában korlátozzák a pártok megszólalásait.

A szólásszabadság már említett korlátozására pedig az a válasz, hogy a sértett többség - mert a törvény szerint a normál esetben is legfeljebb a kisebbségek méltóságát védő szabályokat a többségre is kiterjesztették - nem büntető, csak polgári peres eljárást kezdeményezhet. És azzal, hogy embereket adott esetben milliós pénzbírságra ítélhetnek, a kormány szerint már nem is sérül a szólásszabadság.

Az egyetemi autonómia korlátozására - vagyis arra, hogy a kormány megszüntette az egyetemek gazdasági függetlenségét - vonatkozó kifogásra a válasz az, hogy csak részlegesen szüntette meg a gazdasági függetlenséget.

A bizottság kifogásolta, hogy a kormány kriminalizálja a hajléktalanságot. Erre az a válasz, hogy cserébe konkrét feladatokat is előír az önkormányzatoknak a hajléktalanság kezelésére.

A bírói függetlenség és az Országos Bírósági Hivatal kérdésében a kormány teljes egészében behódolt a bizottságnak. Ugyanez történt a fizetési kötelezettséggel járó bírósági ítéletek esetén kivethető különadók ügyében is.

Azt, hogy a kormány tendenciózusan felülbírálja az alkotmánybíróságot azzal, hogy a kifogásolt rendelkezéseket beleveszi az alkotmányba, szimplán letagadta válaszában a kormány.

Azt a magas labdát viszont könnyedén lecsapták, hogy az alkotmánybíróság ne hivatkozhatna korábbi ítéleteire. Mert tényleg hivatkozhat, ahogy azt meg is tette már a negyedik módosítás hatályosulása óta.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt