• “Az évezred árvize” június 9-én 891 centiméterrel tetőzött Budapestnél.
• Tizenhat éven belül ez már hatodik rekordjavító, “évezred árvize”, és összesen hét veszélyesen nagy árvíz volt a két nagy folyón.
• Budapesten 2002 óta háromszor dőlt meg a legmagasabb vízállás rekordja. A Tisza is háromszor javított csúcsot az elmúlt húsz évben.
• Minden jel arra utal, hogy ez a sorozat folytatódhat: egyre magasabb és magasabb árvizekkel számolhatunk.
•  A gátakat meg kell magasítani, óriási költséggel. Vagy kitalálni valami mást.

Vajon mi az oka az egyre magasabb árvizi szinteknek? Csapadékosabbá vált az időjárás? Bár az idei nyárelő kivételesen sok esőt hozott Közép-Európában, a Duna vízgyűjtőjén, az Országos Meteorlógiai Szolgálat elemzése szerint a csapadékszintek elmaradtak a történelmi csúcsoktól. Az árvíszint mégis rekordot döntött. Vajon miért?

Schweitzer Ferenc akadémikus, az MTA Földrajztudományi Kutatóintézetének tudományos tanácsadója kollégáival évekig kutatta a hazai folyók hullámtereinek geomorfológiáját, és arra a következtetésre jutott, hogy a folyók hullámtere évről évre szűkül, a korábban becsültnél sokkal gyorsabban töltődik, iszapolódik. Egyszerűen: egyre kisebb helyük van a folyóknak, egyre magasabbra torlódnak az árhullámok.

Az ártereket eleve túl szűkre szabták a XIX. század közepén, a nagy folyamszabályozások idején. Akkor az volt a cél, hogy minél több termőföldet nyerjenek a folyóktól, minél kisebb területre szorítsák be az úgynevezett hullámteret, a gátak közötti területet, amelyet a folyó úgynevezett alacsony árterén alakítottak ki. A magas gátak közé szorított folyók nem tudják szétteríteni a hordalékot az alacsony ártéren, mint régen, hanem a gátak közötti hullámteret töltik fel, illetve a meder is egyre sekélyebb lesz, övzátonyok keletkeznek, a vízszint közelebb kerül a gátak tetejéhez (szaknyelven: a koronaszinthez). Sokáig úgy gondolták, hogy a gátak között nem rakódik le számottevő hordalék, de az elmúlt évek rekordmagas árvizei egyértelműen jelzik, hogy a hullámterek feliszapolódtak. Nem csak a Dunán és Tiszán látható ez a folyamat, de ugyanez történt a Pó, a Volga, a Sárga-folyó, az Elba és a középső Rajna mellett.

Schweitzer professzor szerzője és szerkesztője a tavaly megjelent Katasztrófák tanulságai című kötetnek, amelyben több tanulmányt is foglalkozik az árvízvédelem kérdéseivel, és a hullámterek feltöltődésének veszélyeivel. A geomorfológiai és vízrajzi kutatások megállapították, hogy Szolnok térségében a folyamszabályozás (1857) óta több mint két méterrel (egyes területeken 200-240 centiméterrel) iszapolódott föl a hullámtér. 1986 és 2000 között harminc centiméternyi hordalék rakódott le átlagosan a Kisköre és Szeged-Titel közötti szakaszon. (Ezt egyébként úgy állapították meg, hogy a csernobili katasztrófa következtében légkörbe került, majd a talajra lerakódott cézium 137-es rádioaktív izotóp előfordulását vizsgálták. A céziummal erősebben szennyezett réteg 30-35 centiméter mélyen volt a hullámtér felszíne alatt.)

A hullámterek feltöltődésének eredménye: három rekordárvíz négy éven belül, négy pedig nyolc év alatt. 1998-ban mindenki az évszázad tiszai árvizéről beszélt, de már a következő évben megdöntötte a a csúcsot a szolnoki vízállás, nem is kevéssel, 73 centivel. 2000-ben pedig újabb 67 centit javított a Tisza. A negyedik, 2006-os árvíz csak 116 centivel volt magasabb, mint az évszázad árvizének nevezett 1998-as.

“A folyamszabályozás kezdete óta legalább öt-hét alkalommal kellett megemelni a tiszai gátak koronamagasságát, és ha nem találunk ki valami mást, akkor tovább kell magasítani iszonyatos költséggel” - mondja Schweitzer professzor. Kiszámolták azt is, hogy a 2006-os tiszai ár vízmennyisége harminc évvel később, 2033-ban Szolnoknál már 1101 centiméteres vízállást okozna, 2050 pedig a jelenlegi környezeti viszonyokat figyelembe véve egy ugyanekkora vízhozamú árvíz már 1151 centiméteren tetőzne, tehát több mint egy métert emelkedne a 2000-ben mért, 1041 cm-es rekordhoz képest.

Az MTA Földrajztudományi Kutatóintézetének tudósai a kötetben azt javasolják, hogy gondoljuk át a százötven éve érvényben lévő “Vásárhelyi-doktrinát”, a szűk árterek, magas gátak rendszerét. Inkább növeljük meg a folyók hullámterét, engedjük ki olyan természetes öblözetekbe, alacsonyárterekbe, ahol semmiben nem tesz kárt a víz. Így csökkenének az árvízszintek, jobban szétterülne a hordalék, tehát kevésbé emelné meg a folyó a hullámtér szintjét. A Tisza és a Duna mentén is több tucat ilyen kisebb-nagyobb öblözet található: a Duna mentén 55, a Tiszánál 96. Ezek természetes tározókká alakíthatók, gátépítés nélkül, mivel úgynevezett alacsonyártéri területek, a természetes domborzat képez “gátat” körülöttük. A magasabban fekvő felszínek hordozzák a településeket és infrastuktúrájukat.

Schweitzer Ferenc szerint nem csak hiba, de egyenesen bűn, hogy az utóbbi évtizedekben elkezdték beépíteni ezeket az öblözeteket, alacsonyártereket. A hatvanas évekig még gondot fordítottak arra, hogy a hullámtereket akadálymentesen tartsák, két-három árvízmentes évtized azonban elaltatta az éberséget, elkezdődött az árterek beépítése, üdülőövezetek létesültek, erdőket telepítettek, illetve maguktól elterjedtek olyan agresszív növényfajok, mint a gyalogakác. Ezek mind gátolják ma az árvizek akadálymentes levonulását. “Sok helyen kiadták az építési engedélyeket, föltöltötték az árteret mindenféle hulladékkal. Építettek áruházakat, lakóparkokat, logisztikai központokat. És ha az engedélyt már kiadták, akkor garanciát vállal az állam arra, hogy megvédi ezeket az épületeket és emberi életeket.” Erre a problémára a 2010-es felsőzsolcai árvíz hívta föl a figyelmet, amikor többen is arra a következtetésre jutottak, hogy a Sajó árterébe épült áruházak (Auchan, Decathlon) és más épületek komolyan hozzájárultak ahhoz, hogy az ár elúsztatta a város egy részét.

Schweitzer professzor szerint a legveszélyesebb helyzet Szeged környékén alakult ki (az elmúlt két évszázadban Szegedet fenyegették legtöbbször az árvizek; 1879-ben például majdnem elpusztította  várost a Tisza: 6350 házból csak 417 maradt épen, százezren váltak hajléktalanná, 151 ember halt meg) , a Maros torkolatában, ahol a tápéi kikötő megépítésével kritikusan leszűkült a meder, az árterek beépültek (a tápéi oldalon a gáton belül nyaralók állnak), illetve a hullámtérben erdősítettek. Tovább rontja a helyzetet, hogy Szeged alatt, a szerb-magyar közös szakaszon ismét veszélyesen beszűkül a meder és az ártér, és már az óbecsei vízlépcső visszaduzzasztó hatása is erős.

A most levonult dunai árvíz rekordmagas szintjét is jó eséllyel annak köszönhetjük, hogy jelentős ártéri területek épültek be az elmúlt években. Hatalmas lendülettel terjeszkedik Pozsony a magyar határ felé - úszott is a szlovák főváros beépített ártéri területe a Petržalka városrészben. (És méginkább úszott volna, ha nem engedik rá a viz egy részét a dunacsúnyi duzzasztó által kiszárított szigetközi Duna-ágakra.) Magyarországon is számos természetes öblözet beépült, Neszmélynél és Almásfüzitőnél pont vörösiszap-tárolók állnak az ártéren (gátjaik állapotát érdemes lesz majd megnézni az árvíz után), a pilismaróti öblözetben, a pomázi öblözetben, a Szentendrei-szigeten, a dunakeszi-káposztásmegyeri öblözetben és a főváros környékén szinte mindenütt beépültek jelentős ártéri területek. Schweitzer professzor külön is említi az adonyi öblözetet, ahol az autópályát végül az ártéren vezették át, ahelyett, hogy az olcsóbb megoldást választva a vasúti töltés mellett, a magasparton vezették volna.

A mostani árvíz azt is megmutatta, hogy a vízépítők kedvenc érve, miszerint a vízlépcsőépítés a legjobb fegyver az árvizek ellen, vitatható. (Bár az árvíz után néhányan megint megpróbálták előadni, hogy az egyetlen ellenszer az áéradásokra, ha belépcsőzzük a Dunát Nagymarostól.) A Duna felső szakasza Németországban és Ausztriában végig van lépcsőzve, több mint ötven különböző duzzasztómű van a folyón Dunacsúnyig. Ennek ellenére Passau csúnyán úszott, és Pozsony sorsa sem a bősi rendszeren múlott. (A bősi üzemvízcsatorna egyik gátja már 2002-ben komoly veszélybe került.)

Június 10-én, hétfőn, alig pár nappal azután, hogy az árhullám csúcsa elhagyta az országot, Ausztria mezőgazdasági és környezetvédelmi minisztere, Nikolaus Berlakovich arról nyilatkozott az ORF rádiónak, hogy Ausztria öt év alatt nyolcezer hektrányi területet adott vissza a folyóknak, ennyivel növelhete az elönthető árterek nagyságát, és a következő években újabb elöntési területeket alakítanak ki, csökkentendő az áradások magasságát.