https://444.hu/assets/fejlec2.jpg

Hatvan felett igazán kemény a vízilabda

sport
2013 június 27., 21:06
comments 1

Már amikor délelőtt a Margitszigeten bóklászva véletlenül belefutottunk a 30+ -os korosztályok vízilabda-Európa-bajnokságba, látszott, hogy ez valami remek dolog, pedig akkor még csak a 45+-os magyar csapat játszott. Délután viszont jött a slágerkorosztály, a 60+-os csapatok összecsapása, azon belül pedig a német Cannstatt és a finn Helsingfores meccse, amit találomra végignéztünk.
vizi3

vizi7

Az egész rendezvény amúgy elsőre borzasztóan bennfenteskedőnek tűnik: rendes nézők nem igazán vannak, a lelátón főleg csak egykori profi vízilabdázók és hozzátartozóik ülnek. Pedig szórakoztató a játék, a kiválasztott meccsen például nagyon kemény csatákat láttunk. Azért a kor néha meglátszott, sokszor nem úszott vissza mindenki védekezésnél, és volt, akinek gondot okozott kidobni sípszó után a bírónak. De még így is szinte az összes játékos jobb kondícióban volt, mint én valaha leszek. Az egymás elleni harcokban és a kapu előtti helyzetekben pedig több évtizednyi keménység jött elő és párosult hihetetlen, egyáltalán nem megkopott technikai tudással.

vizi2

vizi10

vizi5

vizi4

A helyzet komolyságát mutatja, hogy a könnyedén nyerő németek a negyedik negyedben sok gólos előnynél is ki tudtak akadni egy bekapott gólon, de volt kikiabálás is a bírónak és komoly víz alatti rugdosódás is, az amúgy nagyon hamar tét nélkülivé váló meccsen. Sajnos magyar csapat ebben a korosztályban már nem képviseltette magát, viszont a torna két napig még megy tovább, remek hétvégi programot ígérve.

vizi8

vizi1

vizi6

Fotók: Botos Tamás Szöveg: Horváth Bence

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.