A tight end, aki saját kézzel öl

sport
2013 június 29., 16:16
photo_camera REUTERS/Mike George

Akciót hirdetett a New Englands Patriots. Amelyik szurkolójuk Aaron Hernandez mezét vette meg a boltjukban, most ingyen becserélheti bármelyik másik Patriots játékos mezére. Pedig Hernandez nem rossz játékos.

  • 2010-ben, a negyedik körben draftolták.
  • Ez alapján elég béna kéne hogy legyen. De nem ezért nem kellett senkinek.
  • Hanem mert hazudott a játékosügynököknek. Elhallgatta, hogy az egyetemen lebukott marihuánával.
  • Nagyon rossz szerződést kapott, évi kétszázezer dollárt keresett csak.
  • Ráadásul vele együtt draftolták ugyanarra a posztra - tight end - Rob Gronkowskit, aki az NFL egyik legnagyobb sztárja lett.
  • De Hernandez még Gronkowski árnyékában is bizonyított.
  • Ezért végül tavaly augusztus 27-én ötéves, 40 millió dolláros szerződést kötöttek vele.

De Aaron Hernandez most egy darabig nem fog ráérni. A rendőrség szerint szó szerint kivégezte egy barátját, Odin Lloydot. Ezért életfogytiglani börtönre ítélhetik. A bizonyítékok elég meggyőzőek, a történéseket mobiltelefonok cellainformációi, sms-üzenetek, térfigyelő és biztonsági kamerák felvételei alapján rekonstruálták.

  • Június 16-án, vasárnap Hernandez sms-t írt connecticuti barátainak és Lloydnak. A barátait magához hívta, Lloydtól találkát kért.
  • Barátai hétfő hajnalban érkeztek meg hozzá. Előtte Hernandez a biztonsági kamerák felvételei szerint pisztollyal a kezében járkált a házában.
  • Hajnali fél háromkor felvették Lloydot. Ő a nővérének megírta SMS-ben, hogy kivel van. "Csak hogy tudd".
  • Ezt az SMS-t 3:23-kor küldte. Ekkor egy ipartelep munkagödrénél jártak.
  • Az ipartelepen dolgozók lövéseket hallottak.
  • 3:27-kor Hernandez autója elhagyta az ipartelepet, 3:29-kor már újra a házban volt, pisztollyal a kezében.
  • Lloyd holttestét este találták meg, a munkagödörben.

A rendőrség öt nappal később jutott el Hernandezig, húsz nyomozó vizsgálta át a házát. A házban és a kocsijában is .45-ös kaliberű töltényhüvelyeket találtak. Lloydot egy .45-össel lőtték agyon.

A rendőrök eleinte azt hitték, hogy Hernandez egy piti vita miatt gyilkolt. Több tanú is látta, hogy Lloyd és Hernandez június 14-én összevesztek egy bárban.

Június 27-én viszont már azt gondolták, hogy Lloydnak más miatt kellett meghalnia. Állítólag tudott valamit.

Mégpedig azt, hogy Hernandeznek egy tavalyi kettős gyilkossághoz is köze lehet. Tavaly július 16-án agyonlőtték Hernandez két barátját. Daniel Arbeu és Safiro Furtado egy BMW-ben ültek, amikor egy azóta is azonosítatlan ezüst színű terepjáróból valaki tüzet nyitott rájuk. Mindketten azonnal életüket vesztették.

Azt még mindig nem tudni, hogy ki volt a gyilkosuk, de a massachussettsi rendőrök most Hernandezre gyanakszanak. Ha ez igaz, a Patriots már kétszeres gyilkosként ajánlott öt évre negyvenmillió dollárt Hernandeznek. Aki még kirúgása után is sokba fog kerülni a csapatnak. Azt a pénzt, amit idén és jövőre Hernandezre költöttek volna, nem költhetik másra. Vagyis nem tudnak felvenni a helyére egy játékost és a következő két szezonban 12,7 millió dollárral kevesebbet költhetnek a játékoskeretükre.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.