Fidesz-szóvivő ekkorát még nem hazudott

politika
2013 július 07., 11:05

new

Nem, nem vagyok új. Régóta hallgatok pártszóvivőket, tényleg semmi nem kéne, hogy meglepetésként érjen. Igen, túl vagyok Szijjártó Péteren, aki bulvárkacsának nevezte a Schmitt-ügyet. Igen, túl vagyok Selmeczi Gabriellán is, aki azt mondta, a választási regisztrációval egyszerűbb lesz a választás, amit a DeDi tavaly ősszel joggal nevezett az elmúlt húsz év legkevésbé igaz mondatának. És persze, a hazudtunk reggel, éjjel meg estén is túl vagyok.

Megtanultam azt a helyzetet is elviselni, amikor egy sajtótájékoztató úgy néz ki, hogy

- Képviselő úr, Ön ellopta azt a szaloncukrot.
- Nincsen semmilyen szaloncukor.
- De képviselő úr, látom, kilóg a hátsó zsebéből.
- Bajnai Gordon.
- Parancsol?
- Bajnai Gordon.

Szóval úgy éreztem, ebben a kategóriában már nehéz lesz meglepni. És akkor megérkezett Hoppál Péter, a Fidesz szóvivőjének mai közleménye a trafikügyről.

"A Fidesz kifejezetten sajnálja, hogy a baloldal hajtóvadászatot folytat az ellen az ötezer kisvállalkozó ellen, akik a trafikok működtetéséből biztosítják majd a megélhetésüket. A baloldal valótlanságokat állít egy nyílt és törvényes pályázat lebonyolításáról. A baloldal mocskos korrupciós vádja már korábban összeomlott, mert a Központi Nyomozó Főügyészség június elején visszautasította az ügyben tett feljelentéseket."

Mindezt arra, hogy az MSZP-s Tóth Csaba lényegében elismételte a hvg.hu állításait arról, hogy Németh Lászlóné utasítására visszaküldték a vesztes pályázatokat, hogy később lehetetlen legyen a bizonyítás. Abban az ügyben

  • ahol többek között hangfelvétel van arról, hogy a pártkötődés volt a fő szepont a koncessziók elosztásakor.
  • ahol a törvény kialakításában is részt vevő Sánta János közelébe több, mint 500 trafik került.
  • amelyről még Fábry Sándor is azt mondta a Heti Válasznak, "hogyha a Continental dohánygyár vezére kvázi magának írja a törvényt, majd a koncessziók 10 százalékát ki is kanyarítja, valljuk be, az fekete-afrikai normákat sugall.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.