Saját titkosszolgálata hallgatta le Hende Csabát! A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (ebben egyesítették a korábbi katonai elhárítást és a hírszerzést) főigazgató-helyettesét és műveleti igazgatóját, Horváth Józsefet és Szendrei Zsoltot májusban mentették fel.
Az egykor az UD Zrt. nevű magántitkosszolgálatot vezető Horváth esetében ezt azzal indokolták, hogy határozott időre vállalta a munkát. Szendrei elbocsátásának indokaként viszont olyan szakmai okokra hivatkoztak, amiket sajnos nem árulhattak el. Állítólag lehallgatták Hendét. Illetve nem is Hendét, hanem valakit, akivel Hende beszélt.
Az okokról Hende se mondott semmit, a nemzetbiztonsági bizottság ülésén is csak annyit mondott mosolyogva, hogy akár nyílt, akár zárt ülést tartanak, akkor is csak annyit tud mondani, hogy Horváthnak lejárt a hároméves szerződése.
Via Index