Átment az abortusz szigorítása Texasban

külföld
2013 július 13., 04:18
photo_camera Davis szenátor nemmel szavaz (REUTERS/Mike Stone)

Ebben persze semmi rendkívüli nincs, de annyiban érdekes a dolog, hogy ez volt az a törvényjavaslat, ami ellen Wendy Davis szenátor sikeresen obstruált még június végén. A szenátor a kaotikus éjszaka után hőssé vált a demokraták között, Obama is Twitteren köszöntötte, de már akkor lehetett tudni, hogy ezzel mindössze pár hetet nyert, hiszen a törvényről a szavazást újra ki kellett írni, és a republikánus többségű szenátusban gond nélkül át fog majd menni. Át is ment, most már csak Rick Perry kormányzón múlik, hogy aláírja.

 

Davis akciója arra mindenképp jó volt, hogy ráirányítsa a figyelmet a kérdésre, a szavazás alatt is több ezren tüntettek az épület előtt. Mind a törvény megszavazása mellett és ellen is. A törvényváltozás jelentősen szűkíteni fogja azokat a kórházaknak a körét, ahol abortuszt lehet végrehajtani, és megtiltja a beavatkozást a huszadik hét után.A z új szabályozás miatt kritikusai szerint Texasban komoly problémát okozhat a nem nagyvárosban lakó nőknek, ráadásul terjedhetnek a kockázatos, nem szakemberek által végzett beavatkozások is. (via AP)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.