Szabadon engedték Alekszej Navalnijt

külföld
2013 július 19., 05:32

Váratlan fordulat: egy nappal azután, hogy öt év börtönre ítélték, óvadék ellenében szabadon engedték Putyin legnagyobb ellenfelét, Alekszej Navalnijt.

photo_camera REUTERS/Sergei Karpukhin

A korrupcióellenes aktivistát, ügyvédet és bloggert fellebbezés után engedték szabadon. Utazási korlátozások továbbra is vonatkoznak rá, és az ügyben a jogerős ítéletre továbbra is várni kell. A bíróság ugyanakkor úgy döntött, a jogerős ítéletet nem kell őrizetben megvárnia. További váratlan fordulat, hogy nemcsak a védelem, de az ügyész is a szabadlábra helyezés mellett érvelt.

A bíróság döntése azt is jelenti, hogy Navalnij ősszel indulhat a moszkvai polgármesteri címért. A tegnapi ítélet után Navalnij bejelentette, bár jogilag lenne lehetősége az indulásra, visszalép, és támogatóit is arra buzdítja, bojkottálják a választást. Az újabb fordulat után még nem világos, indul-e a címért.

A bíróság csütörtöki döntése után tízezres tüntetések kezdődtek több ororsz városban. Több mint kétszáz embert letartóztattak. Navalnijt mindenkinek megköszönte, aki nyilvánosan kiállt mellette. Nem túl merész feltételezés azt gondolni, hogy azért helyezték most az újabb ítéletig szabadlábra, hogy további tüntetéseket előzzenek meg ezzel.

photo_camera REUTERS/Tatyana Makeyeva

A döntést taps köszöntötte a kirovi tárgyalóteremben.

BBC, RT

Alekszej Navalnij történetéről, korrupcióellenes harcáról és arról, miért ő a legveszélyesebb Putyinra nézve, tegnap írtunk.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.