Újabb siker a munkanélküliség elleni harcban

gazdaság
2013 július 29., 15:46

200 000 álláskereső közfoglalkoztatásba történő bevonásáról döntött a kormány a 2013-2014. évi téli időszakra – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. 100 ezren dolgoznak novembertől jövő áprilisáig és százezren pedig olyan képzést kapnak, amivel nőhetnek elhelyezkedési esélyeik a nyílt munkaerőpiacon – állítja az NGM. A foglalkoztatás és a képzés várhatóan napi 6 órás lesz.

A kormány a startmunka-program igei finanszírozására a költségvetési előirányzat 19 milliárd forintos emeléséről döntött, amit a központi költségvetés biztosít. További 24 milliárd forint uniós forrásból valósítják meg a képzéseket. A téli átmeneti közfoglalkoztatásban részt vesz a jelenlegi közfoglalkoztatottak egy része, de bevonnak hátrányos helyzetű álláskeresőket is. Több embert foglalkoztatnának azokban a megyékben, ahol most is sok a közfoglalkoztatott, mint Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Békés megye.

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.