Hazaküldték Gyurta Dániel edzőjét a vizes vébéről

sport
2013 július 30., 17:51
  • Széles Sándort hazaküldték Barcelonából.
  • Gyárfás Tamás szerint a "szokásos gondok vannak vele".
  • Ez az alkoholproblémájára utal.
  • Felmerült, hogy az lesz a hivatalos verzió, hogy vírusos influenzája van, de nem akarták megtéveszteni a közvéleményt.
  • Széles szerint közös döntés volt, hogy hazajön, mert úgy tűnt, hogy gyomorfekélye van

"Széles Sándor nincs olyan állapotban, hogy kockáztassuk a jelenlétét, még ha boldogan ölelnénk is magunkhoz" - mondta Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke a Kossuth Rádiónak. "Erről nem akartunk beszélni, bevallom férfiasan, mert nem jó róla beszélni. Lélekben itt van, szeretjük, becsüljük. Szabó Tünde főtitkár tájékoztatta a döntéséről, hazaküldte a kiváló edzőt, mert otthon van biztonságban."

"A szokott nehézségek vannak vele kapcsolatban, ki kell gyógyítani" - mondta Gyárfás, akinek Széles korábban már megígérte, felhagy a káros szenvedélyével.

Gyurta edzőjének alkoholproblémái vannak. Erről maga is nyilatkozott az Indexnek tavaly: "Megbélyegeztek, alkoholista vagyok. Igen, sörrel ünnepeltem Londonban, a szabadságom alatt is megittam pár üveggel. A férfiak jelentős százaléka a jól elvégzett munka után sört iszik. Miért különböznék én tőlük? Miért ne szabadna nekem is? Bár szabadságon sem voltam két napnál többet, annyi elfoglaltságom volt. De azért részegen sohasem tartottam edzést. A felkészülési időszak egyébként is teljesen más. Az úszás amúgy is egy összetett valami, alapos elemző munkát igényel. Amikor lefutottam a maratont három óra alatti idővel, legalább kicsit is hasonlítanom kellett egy élsportolóra, alkoholistaként nehezen menne ilyen idővel céléba érni."

Gyurtát 1999 óta edzi. Többször szóba került, legutóbb meglepő módon a tavalyi olimpia után, hogy a szakma szerint az úszó jobban járna, ha edzőt váltana, ám Gyurta ragaszkodik Széleshez. Gyurta még nem szólalt meg az ügyben, Gyárfás azonban az Origónak részleteket is elárult:

"Én egy másik szálláson lakom, de ahogy hallottam, amikor ez történt, Sanyi nem volt abban az állapotban, hogy tudja értékelni a fejleményeket. Az eset vasárnap késő este történt, azóta már otthon van, javult az állapota, és úgy tudom, hogy a kollégáknak azt mondta, hogy hazaküldtük. Egyetértek ezzel, de nyomatékosítom, hogy ez nem ellene történt, hanem érte. Nem kellett a szobája, nem spórolásból küldtük haza, hanem azért, hogy segítsük őt, és bízom abban, hogy mielőbb egészségesen viszontlátjuk őt".

Gyárfás szerint felmerült, hogy az lesz a hivatalos verzió, hogy Szélesnek vírusos influenzája van, ezért kellett hazamennie. "Úgy döntöttem, hogy ezt nem mondhatjuk, abszurd lenne megtéveszteni a közvéleményt. Emberek vagyunk, tudjuk, hogy mi a gond vele. Azt hittük, hogy megoldódott, de sajnos nem."

Amikor 2012-ben szembesítették Gyárfást azzal a hírrel, hogy Széles alkoholista, azt mondta:

"Régóta lappangó probléma van körülöttük. Gyurta világklasszis, Széles világklasszis, de mindenkinek van gyengéje. És most az edzőre gondolok, aki Gyurta mellett Risztov olimpiai aranyában is óriási szerepet vállalt. Minden tiszteletem az övé tehát, de ne legyen káros szenvedélye!"

Ehhez képest a Kossuth Rádiónak nyilatkozó Széles Sándor azt mondta: közös döntés eredménye volt az, hogy hazautazott, mert úgy tűnt, gyomorfekélye, ami miatt tavasszal már kezelték, kiújul. Elmondása szerint a főtitkár javasolta számára, hogy Magyarországon, saját orvosával vizsgáltassa ki magát.

"Voltam a kórházban, de nem kellett befeküdnöm, vért vettek, csináltak ultrahangos vizsgálatokat - mondta a szakember. - Nem vagyok a halálomon, de elfogadtam a döntést, mert Gyurta Daniék és két edzőkollégám is ezt javasolta."

Egyelőre kérdés, hogy az olimpiai bajnok, világbajnoki címvédő Gyurtára milyen hatással lesz edzője hazatérése. Az kisebb meglepetést okozott, hogy Gyurta 100 méter mellen visszalépett a világbajnokságtól. Ugyan nem ez a fő száma, hanem a 200 méter, de erre is készült már, nevezték is. Az Indexnek a visszalépésről kedden azt mondta, hogy nem akarta felfedni, milyen formában van valójában. Az edzőről nem volt szó.

Széles azt mondta, hogy az ő távollétén nem fog múlni Gyurta sikeres szereplése. "Azt tudni kell, hogy verseny előtti utolsó két napban már nem történik semmi, a sportoló azt csinál, amit akar" - nyilatkozta a tréner, hozzátéve, hogy kollégái ott vannak Barcelonában.

Gyurta 200 méteres előfutama csütörtökön lesz, a döntő pénteken.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.