Így próbál a politika vizet fakasztani Ózdon

Feliratkozás a Járvány hírlevélre

Minden hétköznap elküldjük, amit a járványról tudni érdemes. Iratkozz fel, és vigyázzunk egymásra!

Az tuti, hogy valaki hazudik az ózdi cigánytelepeken elzárt kutakkal kapcsolatban.

Vasárnap annyi volt biztos: a kánikulában az önkormányzat lezárt több közkutat, máshol pedig csökkentették a levehető vízmennyiséget. Hétfőn akcióba léptek a politikusok, és az egyre kevésbé látszik, hogy lesz-e vizük a romáknak a hőségben.

– Én egyértelműen abban állapodtam meg a polgármesterrel, hogy a kánikula idejére, a romatelepeknél leveszik ezeket a szűkítőket – ezt mondta Nyakó István MSZP-s országgyűlési képviselő. – Két kútnál láttam is, hogy már jön rendesen a víz, de kedden is jövök, és ha nem szerelték le a telepeknél a szűkítőket, akkor megyek a katasztrófavédelemhez.

Ezzel szemben Fürjes Pál polgármester máshogyan emlékszik.

Szerinte abban maradtak Nyakóval, hogy ellenőrzik, hogy mindenhol megvan-e a csökkentett, percenként öt literes átfolyás, és szó sem volt arról, hogy a már felszerelt szűkítőket levennék. Fürjes azt mondta, hogy Nyakó annyit kért tőle, hogy demonstratívan nyissanak meg pár kutat, de ő erre sem volt hajlandó, csak az ellenőrzésre.

Ehhez képest az Index például azt írja, hogy egy kútról leszerelték a szűrőt. Pont arról, ami a Hétes nevű cigánytelepen van, és ott most percenként ötven liter víz folyik ki, mint a szűkítés előtt.

A Milla délután arról posztolt a Facebook oldalán, hogy polgármester kabinetfőnöke korábban még megerősítette, hogy leveszik a szűkítőket, és hogy a helyi vízmű szerelői is ezt mondták, amikor a romák lakta városrészen kútról-kútra jártak. Csak délután derült ki, hogy érdemben nem változik semmi.

Álltunk egy kútnál, ahol a Nyakó nyilatkozott, és ami ki volt nyitva. Ez volt a félrevezetés.

Ezt Váradi Béla helyi roma civil mondta a helyszínen forgató Ács Daninak.

Úgy érzi, hogy két szék között az pad alá estek, mert a kutak megnyitásának reményében a rendőrségen lemondták a tüntetésüket.

Most demonstrálni sem tudnak, és a kutakon is maradtak a szűkítők.

444 MAKRO a Kör tagjainak

A 2018‑as választások titkos tárgyalásainak története.

Megnézem
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.