ózd

Egy 28 éves nő elindult Ózdról 3 millió forinttal, és egy év alatt összehozott 4 milliárdnyi adótartozást

Sokáig egészen szürreális címen volt bejegyezve a NAV adóslistáján szereplő cég, ami vélhetően a tízmilliárdokat elsíboló gázmaffia része lehetett. Az ügyben már 35 gyanúsított ellen indult eljárás, ketten letartóztatásban vannak.

Haász János
gazdaság

Bankó Gábor kollégánk kapta az idei Szentkirályi Balázs-díjat

Kollégánk az Ózd környékén évtizedek óta zajló gyújtogatásokról szóló áprilisi cikkével érdemelte ki az elismerést.

444.hu
díj

Sem Juhász Péter, sem Semjén Zsolt nem áldozat

Mindkét oldalon azt látjuk, hogy a kiemelt alakok áldozati pozícióba emelésével a politikai tétek növekednek: a kormánypártok úgy védik Semjént, mint az utolsó bástyát, ami elválasztja őket a bukástól, az ellenzékiek pedig Juhászban látják a mártírt, aki ugyan az igazságot akarta kimondani, a hatalom mégis megpróbálta őt elhallgattatni.

Diószegi-Horváth Nóra
vélemény

Kocsis Máté: Meg kell torolni az összes fékevesztett elkövető aljasságát

Juhász Péter kapcsán szólalt meg a frakcióvezető. Nem a fiatal lányokat prostitúcióra kényszerítő, hanem az egykori politikus Juhász Péterről van szó.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Semjén Zsolt kiborulása

Összegyűjtöttünk mindent, ami ahhoz vezetett, hogy Semjén Zsolt hétfőn délután felállt a parlamentben, és azt mondta: „Soha semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt közöm.”

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Mit tenne az állam a vitrinbe, ha a szegénységről csinálna múzeumot?

Egyszer már kitalálták, a szifiliszre, az alkoholra és az elmebetegségre gondoltak. Egy elfeledett pesti turistalátványosság: a Társadalmi Múzeum.

Kolozsi Ádám
Történelem

Lemond Obbágy Csaba, a Fidesz-KDNP ózdi képviselője, miután tolatás közben elütött egy nőt

A képviselőt megszondáztatták, az eredmény pozitív lett.

Herczeg Márk
baleset

„Nem került káros anyag a levegőbe, mert az baj lenne, baj meg ugye nincs”

Évtizedek óta minden tavasszal több száz hektáron gyújtogatnak Ózd környékén. A rendszer válasza az apátia és tagadás, a hatóságok munkáját a feudális viszonyok gátolják. A polgármester állítása szerint nem tud ilyen tűzesetekről.

Bankó Gábor
belföld

Magyar Péternek hála a Fidesz elárasztotta tűzifával Ózdot

Mivel a Tisza Párt odament tűzifát osztani, a Fidesz is megszórta 500 mázsa fával a várost.

Herczeg Márk
vidék

Menczer: Senki sem gondolhatja, hogy aki az időseket lenézi, az majd pont a cigányokat és a szegényeket fogja szeretni

A Fidesz kommunikációs igazgatója bele akart szállni Magyar Péterbe, így bökte ki, hogy szerinte az időseket könnyebb szeretni a cigányoknál vagy a szegényeknél.

Herczeg Márk
POLITIKA

Északkeleten 3-5 centis hó esett

Budapesten csak szállingózni fog, megmaradni nem.

Fődi Kitti
időjárás

Ütlegelt, rugdosott, majd a fagyban cipő nélkül magára hagyott egy kiskorút két rendőr Ózdon

Az áldozatra a civilben arra kocogó ózdi rendőrkapitány talált rá.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Nincs elég orvos, hetekre bezárt az ózdi kórház gyerekosztálya

Délután négytől tessék magukra nagyon vigyázni, anyuka!

Haász János
belföld

Ózd visszavonta Balog Zoltán díszpolgári címét

Felajánlották neki, hogy mondjon le ő róla, de nem tette meg.

Szily László
POLITIKA

„Mit ünnepelnek, megint az alkoholisták járnak jól?!”

Almási Tamás húsz évvel ezelőtt elment Ózdra, és megörökítette, ahogy a szomorú semmittevésben enyésző város csatlakozik az Európai Unióhoz.

Ács Dániel
videotéka