Nem hátrál az ózdi önkormányzat, a kánikulában sem lesz több víz

ozdviz1

Reggel voltam bent a polgármesternél, mondtam neki, hogy ez így nem maradhat. Kb. fél órát beszéltünk, aminek az lett a vége, hogy még ma leveszi a szűkítőket a kutakról és kánikula idején újra lesz víz a telepeken. Nem gondolták végig ezt a döntést.

Ezt Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő mondta hétfő reggel az ózdi helyzetről. Civil jogvédőktől már vasárnap este kaptunk jelzések, hogy az önkormányzat a kirobbant botrány miatt visszatáncol, és a kánikula idején "újranyitja" a kutakat.

Ehhez képest Fürjes Pál polgármester azt mondta nem lesz visszalépés.

Ha azt mondják valakinek, hogy nem lehet lopni, akkor az szálljon magába, ne ő háborodjon fel!

Fürjes azt mondta, hogy nem nyitnak újra kutakat, és a melegben egyetlen riasztás sem érkezett a mentőkhöz vagy máshoz a vízhiány miatt. Ezzel együtt azt ígérte, hogy mindenkinek biztosítják az ivóvizet, és valami olyasmit mondott, hogy a megrongált kutakat meg fogják javítani, illetve, hogy múlt csütörtök óta folyamatosan figyelik, hogy van-e mindenhol elég víz.

A városba délutánra tüntetést szervezett a Milla a kutak lezárása miatt.

Csak a feszültséget növeli az a tüntetés, amelyet a Roma Magyar Baráti Társaság (RMBT) és a Milla szervez hétfő délután háromra az ózdi önkormányzat elé – idézi a hvg Bódis Krisztát, a Hétes-telepi alkotó és fejlesztő programot működtető pszichológust:

Ahelyett, hogy a valós megoldáson dolgoznának, az egész ügyet politikai céljaikra használják fel a 'kegyes segítők', csak a feszültséget növelik ezzel a tüntetéssel, de még azzal is, hogy egy-két flakon vizet látványosan kiosztanak. A romák helyzetét ez csak rontja, és őket kiszolgáltatottá teszi

50 helyett 5 liter

A városban a múlt héten a hőségben több közkutat leszereltek, máshol pedig szűkítették a kutak áteresztő képességét, így egy perc alatt 50 helyett csak 5 liter vizet lehetett venni.

Ez azért volt probléma, mert a kutak közelében a cigánytelepeken sok helyen nincs bevezetve a házakba a víz, és a kutak jelentették az egyetlen ivóvíz forrást.

Ózdon azzal indokolták a kutak lezárását, illetve szűkítését, hogy túl sok pénzbe kerül a városnak az "ingyenes" víz. A képviselő-testület egy tagja arra panaszkodott, hogy egyes kiskerttulajdonosok autóval, utánfutóval és 50-60 literes hordókat töltöttek meg vízzel. Ez szerinte (illetve Fürjes Pál polgármester szerint is) 13 milliós kárt okozott a településnek, amire nincs pénzük. Ezért döntöttek másfél hónappal ezelőtt a kutak lezárásáról.

Vízre nincs, kommunikációra van pénz

Miután a helyi politikusok többször említették a város nehéz anyagi helyzetét a kutak elzárásának indokaként megnéztük Ózd 2013-as költségvetését, hogy lássuk, mire mennyit költenek.

Ebből kiderült, hogy a városnak 2013-ban

  • 4,6 milliárd forint bevétele és
  • 5,1 milliárd forint kiadása lesz.
  • 6 millió forintot költenek az egyházak és civil szervezetek támogatására,
  • 3 milliót közrendre
  • 1 milliót kulturális célokra
  • 7 millió a nemzeti ünnepekre és helyi rendezvényekre
  • 3 milliót  a testvérvárosi kapcsolatok ápolására
  • és például 28 millió járdafelújításra.
  • 45 millió megy az Ózdi Kommunikációs Nonprofit Kft-nek
  • és 89 millió a tanuszodának
  • ezen felül 25 millió a sportszervezetek támogatására.

A vízelzárás félmegoldás

Természetesen a Jobbik sem maradhatott csendben egy cigányokat érintő témában. Szerintük a múlt héten bevezetett korlátozás csak félmegoldás, és ők egyáltalán nem hagynának ingyenes kutakat a településen. Hogy mit csináljanak azok, akik a hőségben szomjasak, de csak a közkutakról jutnak vízhez, arra nem tért ki a párt közleménye.