A katonai hírszerzés a minisztérium előtt is titkolózott

írja közleményében a honvédelmi minisztérium a romagyilkosságok ítélete után. A negyedrendű vádlott, Csontos István az akkor még Katonai Biztonsági Hivatalnak nevezett titkosszolgálat titkos kapcsolata volt, de erről a tárcánál mit sem sejtettek.

A kormányváltás után vizsgálatot rendeltek el, ennek eredményeként mentette fel Hende Csaba a KBH vezetőit, Kovácsics Ferencet és Hamar Ferencet. A vizsgálat ugyanakkor azt is megállapította, hogy mulasztásaik büntetőjogi felelősséget nem vetnek fel.

A HM közleménye szerint a miniszter lehetőséget adott az igazságszolgáltatás képviselőjének, hogy megismerje Csontos és a KBH kapcsolatát. A Magyar Nemzet kedden azt írta, hogy a tartótiszt, H. Ernő a parlamenti vizsgálónak és a bíróságnak is hazudott, ráadásul felső utasításra. Sajnos több nem derült ki a cikkből, sem a minisztérium válaszából.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.