A brit hatóságok lerohanták a The Guardian szerkesztőségét

külföld
2013 augusztus 20., 07:03

A brit nemzetbiztonság, a GCHQ korábban megszállta a The Guadrian szerkesztőségét és elpusztították a lap összes merevlemezét, amiknek köze lehetett a Snowden-ügyhöz. Hiába mondták nekik a lapnál, hogy az információkat már elküldték több külföldi lapnak is. Ezt a lap főszerkesztője írta le David Miranda fogvatartása után.

"Kijátszottátok magatokat, most kérjük vissza a cuccot" - mondta állítólag az egyik hivatalnok az újságíróknak. A The Guardian volt az a lap, ami az egész botrányt elkezdte. Innen derült ki, hogy az amerikai nemzetbiztonsági hivatal, az NSA a brit társhivatallal együttműködve folyamatosan lehallgatta az internetet.

Alan Rusbringer, a lap főszerkesztője szerint a brit hatóságok egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a lapra, hogy ne hozza le az Edward Snowdentől kapott többi információt. Tegnap a repülőtéri hatóságok egy röhejes terrorizmusellenes törvényre hivatkozva kilenc óráig tartották fogva a lap vezető riporterének a barátját.

Glenn Greenwald a Snowden-ügy fő riportere, a barátja David Miranda pedig Berlinből tartott haza Brazíliába, miután egy másik Snowdennel foglalkozó tévéssel találkozott. Mirandától elvették az összes eszközét, a pendrive-val együtt, amin titkosított adatok voltak Snowdenről.

A törvény szerint maximum kilenc óráig lehet valakit minden ok nélkül feltartóztatni a reptereken, ha felmerül a terrorizmus gyanúja. Ezt szinte soha nem teszik meg, tízezer emberből hármat szoktak feltartóztatni, 97 százalékukat egy óránál rövidebb ideig. A brit parlamenti képviselők már most a törvény értelmetlenségéről beszéltek, és Brazília is tiltakozott.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.