Politikai leszámolás - 1. rész

külföld
2013 augusztus 20., 06:32

Letartóztatták az egyiptomi biztonsági erők keddre virradóra Mohamed Badíét, a Muzulmán Testvériségi mozgalom vezetőjét - jelentette az egyiptomi állami média. Az MTI híre szerint a szökésben lévő Badíét Kairó északkeleti részén fogták el egy lakásban, közel ahhoz a térhez, ahol a rendőrség egy hete brutális kegyetlenséggel felszámolta a tüntetők egyik táborát. Vele együtt őrizetbe vették a testvériség két másik ismert tagját, Jusszef Talaat és Hasszan Malejkot. A Muzulmán Testvériség támogatja a hadsereg által megbuktatott volt elnököt, Muhamed Murszit. Egyiptom főügyésze július 4-én, Murszi elnök megbuktatása után egy nappal rendelte el Badíé és az iszlamista mozgalom több vezetőjének letartóztatását erőszakcselekményre való felbujtás gyanújával. Az a vád ellenük, hogy ők szervezték, illetve provokálták ki a támadást az elnöki gárda székhelye ellen. Az összecsapásban 55-en haltak meg. Badíét és két helyettesét augusztus 25-én állítják bíróság elé. Addig abban a börtönben lesznek, ahol Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt és két fiát tartják fogva.

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.