A rendőrség vádemelést javasol a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. ellen

bűnügy
2013 augusztus 21., 11:40

Mert a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) egyik vezetőjének kezdeményezésére indokolatlanul szervezték ki a fürdő alapfeladatát.

A BRFK korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya hűtlen kezelést indított büntetőeljárást 2010-ben, mivel a BGYH pályázatot írt ki, hogy kiszervezze alaptevékenységét, a fürdők működtetését, és ezt egy frissen alakult cég nyerte meg. A projekt értéke öt évre hatmilliárd (havi 116 millió) forint volt.

A nyomozás alátámasztotta, hogy a BGYH egyik vezetőjének kezdeményezésére a cég indokolatlanul szervezte ki az alapfeladatát. A pályázaton nyertes céggel 2009-ben direkt olyan szerződést kötött, ami egyoldalúan, a kft.-nek volt előnyös, és a cégnek félmilliárdos vagyoni hátrányt okozott. A BRFK főosztálya az ügyiratot a napokban vádemelési javaslattal elküldte a Fővárosi Főügyészségnek.

Szőke László, a BGYH jelenlegi vezetője azt mondta, annak idején még ellenzéki fideszes politikusok feljelentésére indult nyomozás, és 2011-ben, amikor a cég vezérigazgatója lett, azonnal felbontották az elődje által kötött szerződéseket, azóta a BGYH munkatársai működtetik a fürdőket. Ennek havi 86 millió forint a költsége a korábbi 120 millióval szemben. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.