Megint kiraboltak egy fideszes képviselőt

bűnügy
2013 augusztus 22., 18:18

Csöbör Katalin országgyűlési képviselőhöz csütörtök délután törtek be Alsózsolcán. Csöbör a település alpolgármestere is, férjével otthon tartózkodott, amikor a besurranó tolvaj az előszobából két táskával távozott.

A tolvajt a rendőrség rövid időn belül el is fogta, a két táska is meglett, igaz, üresen. Csöbör szerint csak párezer forintnyi készpénz volt bennük, de az iratokat sajnálja. A hvg.hu-nak azt mondta, információi szerint egy helyi gyermekkorú lakos volt az elkövető.

Pár nappal ezelőtt Tállai András belügyi államtitkár házát rabolta ki egy tolvaj, miközben a politikus és családja a házban aludt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.