Devizaháború: a békemenetesek feljelentik az ismeretlen tettest

cukiság
2013 augusztus 23., 05:40

Csalás miatt, ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a Legfőbb Ügyészségen a devizaalapú hitelezés ügyében a Békemenetet szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA). Csizmadia László, a CÖF alapítója és szóvivője, a CÖKA elnöke elmondta: a devizahitelesek kérésére fordult az ügyészséghez (sürgős eljárást kérve), mert szerintük üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalásról van szó, ami sok kárt okozott a devizahiteleseknek és a magyar gazdaságnak.

photo_camera Devizahiteles tüntetők

Csizmadia László szerint az igazságszolgáltatásnak mihamarabb ítéletet kell hoznia a devizaalapú szerződések semmisségéről. El kell számolni a bankokkal, a kormánytól pedig azt várják, hogy gyors intézkedéssel, akár törvényalkotással is mentse meg azokat a devizahiteleseket, akiknek a feje fölül el akarják vinni otthonaikat – mondta. A kormánytól átmeneti intézkedést várnak, hiszen a bírósági ítéletek egy végső elszámolást tesznek majd lehetővé. A devizahitelek ügyében jövő héten szerdán tárgyalnak a civilek Patai Mihállyal, a Bankszövetség elnökével. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.