Igazgató úr, legyen szíves a gyerekemet hazaengedni önkielégíteni tanítás után

  • Tényleg NAGYON sok minden változik meg az iskolákban szeptemberben.
  • Vannak olyan szülők és tanárok, akik ennek nem tudnak felhőtlenül örülni.

Van például egy új szabály arról, hogy délután négyig a gyerek nem mehet haza az iskolából. Tanítás, az nem lesz feltétlen, de napközi, meg szakkörök, meg tanulószoba az igen. Ez nyilván annak, aki eddig különórára járatta a gyerekét az iskolán kívül nem feltétlen jó hír. Meg azoknál a családoknál sem, ahol amúgy tudnának délután foglalkozni a gyerekkel, és nem akarják, hogy a tanítás végétől délután négyig a napköziben üldögéljen.

Annak a szülőnek, aki nem szeretné, hogy a gyereke délután bent maradjon, levelet kell írnia az iskolai igazgatójának, és tőle kérnie, hogy engedjék el korábban. Ezt egyébként az igazgató mérlegeli, tehát attól, hogy a szülő kéri, még nem mehet haza automatikusan a gyerek. Ha nem tetszik a döntés, akkor a Klebelsberg Központnál lehet fellebbezni.

Kovács Dániel valószínűleg nem szeretné, hogy a gyereke a tanítás után bentmaradjon az iskolában. A Facebookon posztolt arról, hogy írna az igazgatónak.

Tárgy: tanuló délutáni foglalkozásokról hazaengedése
T. Igazgató Úr/Asszony!

Én, XY, mint az Önök intézményében tanuló XZ tanulójuk egyik szülője és egyben gondviselője, alias "kedves apuka", feleségemmel, XV-vel, a gyermek másik gondviselőjével, alias. "kedves anyuka", szeretnénk ezúton kérvényezni, hogy gyermekünket, a szigorúan a tantervben foglalt tanórák végeztével a köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvényben elrendelt, 16 óráig tartott foglalkozásokról, amennyiben Ő AZ ADOTT NAPON ÚGY DÖNT, hogy nem kíván azokon részt venni, hazaengedni szíveskedjenek, hogy a gyermek:
- általa kedvelt és értelmesnek tartott emberekkel beszélgethessen és ezáltal szocializálódjon, tanuljon,
- edzésre mehessen,
- általunk fizetett különórákra mehessen, mert az iskolai zeneoktatást elsorvasztották, a nyelvoktatás pedig, kivéve a kifejezetten szakiskolákat, amik leginkább drága magánintézmények, általában véve szart sem ér.
- legalább néha a maradék 8 órájában általa szabadon választott tevékenységeket végezhessen, pld:

-- barátaival szabadon és adott esetben a szabadban játszhasson,
-- tv-t nézhessen, általa választott témákban.
-- általa választott könyveket olvashasson,
-- számítógépen játszhasson, tanulhasson, internetezzen.
-- amennyiben már érett rá, szexuális témájú fantáziákra önkielégítést végezhessen, legalább amíg a család haza nem ér.

Indoklás: Kifejezetten szeretnénk, és feleségemmel minden erővel azon vagyunk, hogy gyermekünk ne legyen egy olyan szűklátókörű, uniformista, konformista, agyon szabályozott, gátlások közé szorított, saját felelőségtudattal korlátozottan rendelkező, önálló gondolkodásra, értékítéletre és cselekvésre képtelen, agyhalott droid, mint pld. azok, akikben ennek a törvénynek a terve felmerült, "kidolgozták", megalkották, és elfogadták!

XY és XV, szülők.
kelt:

u.i: Elmentek ti az anyátokba, hogy ott aszaljátok 16-ig, és ha ezután még azt látom, hogy a gyerek este 20-ig írja a leckét valamiből, Strassburgig elmegyek, hogy emberiségellenes oktatáspolitikát folytattok!

"Minden gyermeknek joga van az élethez, szociális biztonsághoz, oktatáshoz, ahhoz, hogy szabad vélemény­nyil­vá­ní­táshoz való jogát ne korlátozzák, és véleményét korára, egészségi állapotára és fejlettségi szintjére tekintettel figyelembe is vegyék.A gyermeket megilleti a pihenéshez és a szabadidő eltöltéséhez, a korának megfelelő játékhoz és szórakoztató tevékenységekhez való jog.
A gyermeket szüleitől vagy más hozzátartozóitól csak saját érdekében, törvényben meghatározott esetekben és módon lehet elválasztani."

A kötelező délutáni foglalkozásokon túl még van egy-két dolog. Ezeket az szulok.eu-ról és az OctpolCafé-tól vettük át.

Minden iskolást érintő változások

  • A tankötelezettség felső korhatárát 16 évre szállították le. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy annak a tanévnek a végén, amelyben a diák betöltötte a 16. életévét megszűnik az állam ellátási kötelezettsége, ha egy diákot eltanácsolnak egy iskolából, nem kell őt másik iskolának felvennie. Ugyanakkor nem vállalhat munkát, amíg be nem tölti a 17. életévét, akkor is egy évig csak korlátozottan.
  • Az iskolai szülői munkaközösségek szinte valamennyi jogát megvonta a törvény.
  • Az iskolákban, a tantestület tagjaként aktív rendőrök, ún. bűnmegelőzési tanácsadók jelennek meg.
  •  A diákokat is jelentősen érinti a pedagógusok munkaterhelésének változása. Munkaidejükből, heti 40 órából az eddigi 22 óra helyett most 26 órát kell megtartaniuk, további 6 órát az iskolában tartózkodni, többek között például a délutáni gyermekmegőrzést, a helyettesítéseket így biztosítják.

Az 1., 5. és 9. évfolyamosokat érintő változások

 Rendszerszintű változások

  • Hatalmas ütemben és méretekben zajlik lojális új óvoda- és iskolaigazgatók kinevezése.
  • Megkezdődik az új tantervek alapján készült pedagógiai programok felmenő rendszerű bevezetése. Ennek hatására a tanítási-tanulás folyamat minden ma a pályán lévő pedagógus emlékeinél sokkal inkább szabályozottabb és – a tartalmak és az alkalmazható pedagógiai módszertan tekintetében – egyre korlátozottabb lesz.
  • A szakiskolák teljesen új alapokon, gyökeresen más rendszerben kezdenek el működni. A közismereti órák száma hétre csökken, ezeket egyetlen összevont közismereti tankönyvből tanítják majd.
  • A pompásan működő régi tankönyvterjesztési rendszer helyén most debütál az új államosított és központosított, tehát drága és béna rendszer.
  • Október elején mindenki megkapja új fizetését és kiderül, hogy a nyelvbotlásként folyamatosan 60 százalékosként kommunikált, valójában átlagosan 34 százalékos bérnövekedés.
  • Ebben a tanévben megkezdi áldásos tevékenységét a szakfelügyelet, amely egy több évtizede halott oktatástudományi paradigma alapján az iskolai oktatás minőségét az egyes pedagógusok ellenőrzésével igyekszik biztosítani.
  • A pedagógusok az átsorolással együtt járó munkaszerződés módosítás keretében belépnek a még nem is létező pedagógus kamarába.
  • Megtörtént több száz nyugdíjkorhatárt elért pedagógus kényszernyugdíjazása, a helyükre azonban nem lehet felvenni másokat.
  • Kétszáz valamilyen okból bűn által fertőzöttnek nyilvánított iskolában megjelennek az iskolarendőrök.

Zűrös tanévkezdés következik.

(A címlapos kép a Fortepanról van)