Sergey libidója betett a Google-nek

gazdaság
2013 augusztus 30., 07:16

Clint Eastwood válása a kanyarban sincs ahhoz a négyszereplős szerelmi drámához képest, ami a Google-nél folyik. Sergey Brin, a cég társalapítója és neje, Anne Wojcicki szétköltöztek, mert Brin összejött egy munkatársával, a Google Glass marketingjéért felelős Amanda Rosenberggel. És hogy ez miért borította be a Google-t is?

Mert Rosenberg korábban Hugo Barrával, az Androidért felelős részleg elnökhelyettesével járt. Barra csütörtökön bejelentette, hogy otthagyja a Google-t és egy kínai okostelefon-gyártóhoz, a Xioamihoz szerződik.

És hogy tovább bonyolódjon a helyzet, Anne Wojcicki húga, Brin sógornője is Google-alkalmazott, a kereskedelmi és reklámosztály igazgatóhelyettese. Annak idején az ő garázsában alapították a céget. Anne Wojcicki ugyan nem alkalmazottja a cégnek, de saját cége, a DNS-térképezéssel foglalkozó, 2006-ban alapított 23andMe tízmillió dollárt kapott kutatásokra a Google-től.

UPDATE:

A Google személyi kérdésekről nem ad ki hivatalos állásfoglalást, de a céghez közel álló források úgy tudják, hogy Barra távozásának nincs köze Brinék szétköltözéséhez, és hogy az ügy "nem tesz be" a cégnek.

Via Sydney Morning Herald

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.