Viktor, nélkületek ez nem megy!

POLITIKA
2013 szeptember 09., 18:40
comments 38

Nem tudják egyedül forint alapúra váltani a devizahiteleket a bankok a Bankszövetség szerint.

Szerintük erre nem is jogosultak, ráadásul ha egyedül, a Magyar Nemzeti Bank nélkül vágnak bele a forintosításba, akkor hamar kiszámíthatatlannál válhat a forint árfolyama.

Azt mondják, hogy akkor tudnak javaslatokat kidolgozni a hitelek rendezésére a rendesen fizető és a nehéz helyzetben lévő adósoknak, ha a kormány egyértelműen megfogalmazza az elvárásait az ügyben.

Ezért is tartják elképzelhetetlennek, hogy a devizahitelesek helyzetének rendezését a kormány érdemi közreműködése nélkül.

A Bankszövetség szerint mindhárom szereplő - bank, ügyfél és kormány - közös felelőssége a megoldás.

Azt is jelezték, hogy nem ők tehetnek arról, hogy a devizahiteleseknek többet kell fizetniük, mint amikor felvették a kölcsönt.

A banki közösség fontosnak tartja annak megerősítését, hogy nem felelős a magyar valuta árfolyamának gyengüléséért, illetve ingadozásáért, és hasonlóan nem felelős az országkockázat alakulásáért sem, amely közvetlenül érvényesül a magyarországi hitelkamatokban.

Ugye Rogán Antal után ma Orbán Viktor miniszterelnök is elmondta a parlamentben, hogy november 1-ig ad a bankoknak időt, hogy rendezzék a devizahitelesek helyzetét.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.