Öngyilkos lett az ember, aki immunis volt a HIV-vírusra

Tbg
TUDOMÁNY
2013 szeptember 15., 19:02

66 évesen, augusztusban vetett véget az életének a New York-i Stephen Crohn, a hír azonban csak most került nyilvánosságra, a New York Times írt róla nagyobb riportot.

A homoszexuális Crohn szervezete egyszerűen immunis volt a HIV-vírusra, nem lett AIDS-es sosem, pedig számos barátját látta meghalni, miközben ő is aktív szexuális életet élt.

Barátja 1978-ban halt meg, amikor még a nevét sem ismerték az újfajta betegségnek. Crohn halála pillanatáig ápolta, majd ugyanígy tett több barátjával is, akik elkapták a halálos kórt.

Crohnt később évtizedeken át vizsgálták a kutatók, hogy rájöjjenek, mi okozza az immunitását. A Times arról ír, a kutatási eredmények nagyban hozzájárultak az AIDS elleni küzdelemhez. Crohn fehérvérsejtje (CD4), amit a HIV először megtámad, nem engedte terjedni a vírust.

1996-ban a brit Independent tette ismertté "Az ember, aki nem kapja el az AIDS-et" c. írásával.

A Times-nak nővére nyilatkozott a férfi életéről, arról, hogy mennyi fájdalmat és bűntudatot okozott neki kiválasztottsága, "genetikai szerencséje". A rokon arról nem tudott nyilatkozni, miért végzett magával Crohn.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.