Tüzes nők

egyenlőség
2013 szeptember 17., 05:49

Soha korábban nem képeztek ennyi női tűzoltót a fővárosban, mint most: a végzősök aránya hatvan-negyven a férfiak javára. A 13 hetes kiképzésen most végző 24 jövendőbeli tűzoltóból tíz nő. „Ez hatalmas dolog számunkra, a tűzoltóság eddig kizárólag férfiszakmának számított” – mondja az állami tűzoltóság szóvivője, aki maga is nő.

A nők száma egy tavalyi célzott kampánynak köszönhetően nőtt meg az akadémián. A képzésen résztvevők között két negyvenes éveiben járó anyuka is van, de olyan is bejutott a programba a majdnem hétezer jelentkező közül, akinek a szakma családi hagyomány, hiszen apja és bátyja is tűzoltó.

Ausztráliában járunk.

A 22 éves Claire szerint az, hogy ilyen sok nő fog dolgozni tűzoltóként bebizonyítja majd az embereknek, hogy ez nem kizárólag férfimunka lehet, nők is képesek helytállni. Azért szerinte is időbe telik még, mire megváltozik a tűzoltókról alkotott általános vélekedés, hogy a tűzoltó az, aki az égő házból a vállán cipelve menti ki az embereket. „Bár a férfiak erősebbek, a viszont a nőknek jobb az állóképessége, jobban bírják a lépcsőkön fel-le szaladgálást , és ez egy jó kombináció” - állítja.

Greg Mullins Új-Dél-Wales tűzoltóparancsoka szerint a végzős tűzoltóaspiráns nők éppolyan eltökéltek és jól képzettek, mint a férfiak. Mint mondta, reméli, hogy egyre több nő veszi magának majd a bátorságot ahhoz, hogy tűzoltónak jelentkezzen, mert még sok a teendő ahhoz, hogy igazán megfeleljenek a közösség elvárásainak, melyet szolgálnak.

Az országban egyáltalán nincsenek a vonuló állományban női tűzoltók. A katasztrófavédelmi szóvivő szerint azért, mert a nőket védik a túlzott megterheléstől: egy 1972-es jogszabály tiltja, hogy nők húsz kilónál nagyobb súlyt emeljenek. A jogszabályt gondosan betartják. (Az ápolónők, gondozással, gyógytornával és ezer más munkával foglalkozó, felnőtt embereket és bőven 20 kilónál több súlyt emelgető nőket felejtsük is gyorsan el. )

Öt évvel ezelőtt körülbelül tíz százalék volt a tűzoltók között a nők aránya. Ők elsősorban személyzeti, gazdasági, adminisztratív és megelőzési területen dolgoznak. A vezetők nemi arányai is évek óta változatlanok. Annak ellenére, hogy a vezetésben egyáltalán nem kell fizikai munkát végezni, a megyei katasztrófavédelmi hatóságok igazgatói mind férfiak. Egyszer volt egy megyei tűzoltóparancsnok nő. Őt másfél év után leváltották. Jelenleg a katasztrófavédelem vezetői között a legmagasab rangban ezredesként dolgoznak nők.

Magyarországon járunk.

via

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.