Most lakhat ott, ahol a prepubertás Kurt Cobain felnőtt

ZENE
2013 szeptember 25., 12:14

A Nirvana frontemberének anyja, Wendy O'Connor megpróálja eladni azt az apró bungalót, ahol Cobain gyermekéveit töltötte. A ház Aberdeen városában található, kétórányi autóútra Seattletől.

A házat legutóbb 67 ezer dolláros értékre becsülték, most mégis félmillió dolláros áron hirdetik meg. Az épület közel fekszik Cobain emlékére létrehozott parktól, és a család elmondása szerint abban is szívesen segítenek, ha valaki múzeummá alakítaná a házat. Cobain szobájának falán még mindig ott vannak az eredeti zenekarmatricák, például az Iron Maiden és a Led Zeppeliné.

1969-ben vásárolták az 1923-ban épült házat Cobain szülei, és itt is éltek, amíg el nem váltak. Kurt ekkor kilenc éves volt. Ő még egyszer visszaköltözött édesanyjához, tinédzserévei végén egy pár évre.

Cobain visszaemlékezéseiből azt lehet tudni, hogy boldog éveket töltött itt, szülei válásáig nagyon sok boldog emlék kötötte a házhoz.

Ő amúgy több mint húsz házban lakott élete során. Legutóbb egy oregoni pár vásárolt meg egy házat Montesano városában 42 ezer dollárért még 2002-ben, majd amikor megtudták, hogy Cobain lakott ott korábban, 210 ezer dollárért tudták eladni.

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.