Bethlen-monográfiával bővült Kerényi könyvsorozata

politika
2013 szeptember 30., 07:59

A miniszterelnöki megbízott Kerényi Imre tavaly márciusban jelentette be, hogy Orbán Viktortól kapott 300 millió forintot egy 24 kötetes könyvsorozat megjelentetésére és öt köztéri szobor emelésére. A projekt célja, hogy a magyar történelem elfeledett személyiségeit emeljék vissza a köztudatba, illetve hogy

a több mint hatvan éve uralkodó balliberális kánon helyett végre a nemzeti kánon erősödjön meg.

Kerényi akkor nagyot dobott, az első kötetet Tormay Cécilenek szentelte, akit ugyan elfeledettnek nem lehet nevezni, viszont nemrég már az MTA is kimondta róla, hogy büszkén vallotta magát antiszemitának és fasisztának. Azóta több lépcsőben összesen 14 kötet jelent meg, köztük olyan valóban értékes művek is, mint Hermann Ottó madárhatározója vagy Karinthy írásaiból közölt válogatás.

A sorozathoz nem csak Tormay miatt kapcsolódott botrány, kiderült az is, hogy a Magyar Húsvét című című antológiába olyan szerzők művei is belekerültek, melyek jogaival nem is rendelkezett Kerényi. Hasonló okokból maradt el Bánffy Miklós Erdélyi trilógiájának megjelenése is, a jogtulajdonos Helikon kiadó nem adta át a jogokat a Nemzeti Könyvtár szerkesztőjének, nem csak azért, mert ők maguk nemrég adták ki a könyvet, de ráadásul Kerényi erre ingyen tartott volna igényt.

Bánffyról ezért csak egy emlékkönyvet adnak ki, ami idén decemberre készül el, de a sorozat rajongói nem maradnak Erdély-trilógia nélkül sem. Kerényi hétfői sajtótájékoztatóján mutatta be a legújabb hat kötetet, köztük Móricz Zsigmond Erdély-trilógiáját is.

photo_camera Fotó: Beliczay László / MTI

A könyvek bemutatója Kerényihez képest végtelenül visszafogottan zajlott, pár percben foglalta össze miért pont ez a hat könyv készült most el. Móricz műve mellett, amiket Kerényi a magyar irodalom csúcsának nevezett, Gárdonyi Géza Az én falum című könyve, a Magyar Ünnepek sorozatban a karácsonyról szóló rész, és Romsics Ignác Bethlen István-monográfiája érkezett meg most.

A mostani hatos sorozatnak Bethlen a központi alakja, Kerényi szerint egy minden szempontból elfogadható és eredményes miniszterelnököt tisztelhetünk a személyében. Bethlenről nem csak monográfia jelent most meg, október 4-én konferenciát tartanak személyéről, ahol az első felszólaló éppen Romsics Ignác lesz, október 7-én pedig szobrát is felavatják a Szent György téren.

Kerényi beszélt arról is, hogy a sorozat termelt már némi bevételt, ebből 62 millió forintot az Nemzeti Kulturális Alap könyv- és folyókiadásaira utaltak át,

mert az állam nem vállalkozhat.

Decemberben érkezik még négy új kötet, január 2-án pedig bejelentik, hogy melyik művek jönnek majd a sorozat következő 24 részeként. A tájékoztatón adott füzet szerint összesen majd száz kötet megjelenítése várható. Hogy a következő évi adagot milyen forrásból adják majd ki, arról még nem esett szó, de Kerényinek valószínűleg nem fog gondot okozni a keret megszerzése.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.