Nyilvános tornaórával adott életjelt a Középiskolai Hálózat

oktatás
2013 október 01., 17:32
comments 4

Kedd délutánra egy testnevelésóra-flashmobot szervezett a Deák térre Középiskolás Hálózat, társulva a Hívatlanok csoporttal. Az utóbbi tanárokból áll, a KiHa pedig az időközben koppánycsoportosuló HaHából vált ki, még a téli egyetemfoglalás előtt. Bár egész nyáron nem csináltak semmi érdekeset, most újra feltűntek és tiltakoznak.

A KiHa egy „sajtótájékoztatóval” kezdte, ahol kijelentették, hogy a csoport szerint megalapozatlan és kidolgozatlan a heti öt tornaóra ötlete, az erkölcstan meg rossz. A Hívatlanul folytatta, akik pedig bejelentették, hogy tüntetést lesz október ötödikén, három órakor, és mindenkit seprűvel várnak, hogy „megtisztítsák” az országot. Szerintük kriminalizálták az iskolákat a rendőrök kivezénylésével, és száz évvel ezelőtti rendszert hoztak vissza az oktatásba.

kiha1

Ezt követően egy hivatásos tornatanár tartott egy rövid, 10-15 perces "órát" amin körbefutották a teret, karkörzéseket csináltak, majd pedig síeltek, hogy felhívják a figyelmet, nincsen sípályája az iskoláknak. És úszást is imitáltak, hogy megmutassák, uszoda sincs.

kiha2

A történet csúcspontja volt, amikor feltűnt a flashmob végén egy büdös borznak öltözött ember, twerkelt egyet, majd szorólapozó kollégájával gyorsan megállapították „itt mindenki akar valamit, menjünk tovább”.

Tremmel Márk

(Köszönet Bakró-Nagy Ferencnek a segítségért.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.