Szilvásvárad önkormányzata lezártnak tekinti a kitagolás-ügyet

POLITIKA
2013 október 01., 20:42
  • Szeptember közepén Szilvásvárad képviselőtestülete egyhangúlag döntött arról, hogy a településen nem szívesen lát fogyatékkal élőket, akiket egy közeli tömegintézményből telepítettek volna a településen található épületekbe.
  • A költöztetés ellen igazi hisztériakampány indult, amihez a Fidesz képviselője is csatlakozott.
  • A döntés miatti felháborodást látva aztán Horváth László napok alatt meggondolta magát, és már arról beszélt, hogy épülhetnek lakóotthonok Szilvásváradon.

Most pedig szűkszavú közleményben ezt erősítette meg az önkormányzat is. Egész pontosan két épület fog rendelkezésre állni a projekthez.

Részükről az ügyet ezzel lezárultnak tekintik, és a jövőben

nem kívánnak foglalkozni magukat jogvédő vagy szakmai szervezetnek valló egyesületek, illetve politikai pártok kampánycélú támadásaival, médiumok torzított híradásaival, rosszindulatú, mindenáron botrányt gerjesztő magánszemélyek zaklatásaival.

A manipulált videók vádjára külön is kitér a közlemény, erre Tbg írt már egyszer hosszabban választ.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.