A közvetítés eddig azért akadozott, mert ebédeltem egyet a német adófizetők pénzén. A Berlaymont hatalmas menzája egészen olyan, mintha az IKEA étkezdéjét valami áltisis konyhával kereszteznék. Ráadásul a féléves litván elnökség idején vagyunk, szóval litván kaják voltak.

Én ezt a remeket ettem. Párolt káposzta, krumplipüré, valami hús és egy joghurt mézzel. Szélsőségesen közepes volt, de legalább nagy adag. Hol van ez a lecsóhoz, vagy a paprikás krumplihoz képest, kérdem én.

Most már viszont biztos vagyok abban, hogy az Európai Unió szépen lassan apró darabokra fog esni. A Berlaymont nem csak egy hatalmas épület, de kis mágneskártya nélkül sehova se lehet bemenni az aulájából. Annyira nem, hogy nem tudtam kimenni a kertbe cigizni, mert a forgóajtó csak kártyával nyílt, én meg olyat nem kaptam.

Megetettek, aztán egy órára bebörtönöztek az unió rabszolgái. Miniszterelnök Úr, eddig kétkedtem, de mostantól teljes szívvel ön mellett állok. Így nem lehet élni.