Elmarad Iránban az Izrael-ellenes konferencia

külföld
2013 október 11., 10:46

Róháni kormánya pénteken lemondta a Teheránba tervezett rendezvényt.

Pedig ez egy sorozatba illeszkedett volna, a korábbi elnök, Mahmúd Ahmadinezsád rendezte meg először 2005-ben az azóta évente szervezett, "A cionizmus nélküli világ" című konferenciát. Ahmadinezsád ott mondta el elhíresült, világbotrányt kiváltó beszédét, amelyben Izraelnek a térképről való letörlésére szólított fel.

Az iráni lapok szerint a külügyminisztérium azért törölte a rendezvényt, mert az ellentétes volt a kormány külpolitikájának irányvonalával. A szervezők kevésbé voltak boldogok, Nádir Talibzáde katasztrófának nevezte a döntést.

Róháni megválasztása óta sokféle gesztussal próbál enyhíteni Irán és a nyugati országok feszült viszonyán. Nem is sikertelenül: nemrég, sok év tized után először, még az amerikai elnök is felhívta iráni kollégáját, hogy az atomkérdésről tárgyaljanak. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.