Még mindig nem érkezett meg a pénz a Képzőművészeti Egyetemre

oktatás
2013 október 13., 11:43
comments 1

Október elején írtunk róla, hogy az egyetem vezetősége arról tájékoztatta az intézmény munkatársait, hogy nincs meg a fedezet az októberi bérek kifizetésére sem.

Akkor a közalkalmazotti viszonyban dolgozó munkatársaknak 50-50 ezer forintot utalt az egyetem saját keretéből, ezzel gyakorlatilag teljesen lemerítve a bankszámláját, és egy minisztériumi ígéretre hivatkozva azt mondták, hogy a következő héten fogják tudni folyósítani a béreket és a diákok ösztöndíjait is.

Információink szerint azonban a beígért minisztériumi utalás a múlt héten sem érkezett meg, ezért továbbra sem tudja miből fizetni diákjait és alkalmazottait az MKE.

Úgy tudjuk, a tanárok azóta még egyszer kaptak 40-40 ezer forintot, a diákoknak azonban még október közepén sem tudják, hogy fognak-e kapni szociális támogatást. Hallottunk olyan doktori iskolás diákról is, aki korábban tanulmányai miatt felmondott munkahelyén, most viszont az ösztöndíjak elmaradása miatt visszament félállásba dolgozni. A támogatásra jogosult diákok közül sokan pedig kölcsönökből tartják fenn magukat.

Korábban Juhász Ferenc, az MKE gazdasági főigazgatója a minisztérium válaszára utalva mondta azt, hogy október második hetére fog megérkezni a jogosult összeg az egyetem számlájára. Arról, hogy mi okozza a fizetés csúszását, és hogy mikorra várható, hogy az egyetem megkapja a pénzét, levélben kérdeztük az emberi erőforrások minisztériumát, ahogy választ kapunk, beszámolunk róla.

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.