Szülők, vigyázat! Gyerekek, figyelem! Mostantól a gimnazisták is összevissza posztolhatnak a Facebokon

tech
2013 október 17., 02:51

Diadalmasan jelentette be szerdán a Facebook, hogy mostantól a "tinédzserek" is posztolhatnak úgy, hogy a posztjaikat ne csak az ismerőseik, illetve az issmerőseik ismerősei, hanem mindenki lássa. A tinédzserek a 13-17 éves korosztályt jelenti, akiket eddig gyerekvédelmi megfontolásokból korlátozott a Facebook.

Jeff Chester, a Center for Digital Democracy igazgatója a New York Timesnak elmondta: az egész a pénzről szól, és hogy az, hogy a Facebook mindenkit arra ösztönöz, hogy mindenüket pakolják ki a közösbe, nagyon vonzó a hirdetőknek.

Tremmel Márk gyakornokunk, aki nemrég ünnepelte 18. születésnapját, a 444-nek elmondta: "(Igazából ezzel csak az a baj, biztos ti is tudjátok, de gimisként ebben mindennap benne vagyok, a 7.-esek (13 évesek) olyan képeket posztolnak ki minden nap, amik egyre durvábbak és durvábbak. Mármint nekem tök mindegy, és mi maximum elnevetgélünk ezen a barátaimmal, meg annyit mondunk hogy jócsaj, meg mit tudom én, de ezek, ha eltekintünk a kortól, durva csöcsös segges félmeztelenes képek.)

Thanks for the insight, now back to the studio.

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.