Obama örül, hogy Illinois-ban is engedélyezik a melegházasságot

külföld
2013 november 06., 19:04

Illinois lesz az USA 15. olyan állama, amiben engedélyezni fogják a homoszexuálisok házasságkötését. Az illinois-i képviselőház megszavazta a melegházasságok legalizálását, és mivel a helyi szenátus már februárban jóváhagyta azt, a jogszabály már csak Pat Quinn kormányzó aláírására vár. „Elnökként mindig is hittem abban, hogy a meleg és leszbikus amerikaiakkal igazságosan és egyenlő módon kell bánni. Idővel arra a meggyőződésre jutottam, engedni kell, hogy az azonos nemű párok házasságra léphessenek, mint bárki más” – írta Obama.

Idén eddig Rhode Island, Delaware és Minnesota törvényhozása hagyta jóvá a melegházasságot, New Jerseyben pedig bíróság döntött erről. A törvény Illinois-ban 2014. június 1-jén lép majd hatályba.

A melegházosságot még mindig tiltja kb. 30 amerikai állam alaptörvénye. Melegházasság-párti aktivisták azt tervezik, hogy Oregonban megpróbálkoznak a helyi alkotmány módosításával. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.