Feljelenti a NAV a sajtóhoz forduló ellenőrt

bűnügy
2013 november 11., 16:44

Az NGM közleményéből derült ki, hogy a nemzetgazdasági miniszter a múlt héten azonnali vizsgálatot rendelt el, miután Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal volt munkatársa arról beszélt, hogy az adóhatóság szándékosan nem vizsgál olyan cégeket, amelyekről nagy biztonsággal tudni lehet, hogy milliárdos nagyságrendben csalnak áfát. Elmondása szerint e társaságok nagy része az élelmiszer-kereskedelem és a kiskereskedelem legnagyobb játékosai közül kerül ki.

A minisztériumi közlemény szerint a hétvégén lefolytatott vizsgálat megállapította, hogy az intézmény a jogszabályoknak megfelelően járt el az adózók ellenőrzésénél, mindenfajta részrehajlás, vagy indokolatlan előny biztosítása nélkül.

horvathnav

A hivatalos közlemény szerint Horváth szavaival szemben a "NAV növelte az ellenőrzési vizsgálatok számát a legnagyobb adózók körében, így jelenleg évente átlagosan 1,6 vizsgálat jut egy adózóra. Az ellenőrzésre minden olyan esetben sor kerül, ahol vélelmezhető az adóelkerülés. A vizsgálatok 80%-a megállapítással zárul, a körbeszámlázásos ügyekben 1817 adóellenőrzés fejeződött be. A NAV összesen 83 milliárd forint adókülönbözetet állapított meg ezekben a vizsgálatokban".

A NAV kezdeményezni kívánta az ügyekben nyilatkozatot tevő személy felmentését, azonban erre, Horváth András lemondása miatt már nem került sor.

A NAV a nyilatkozatok miatt feljelentést tesz Horváth András ellen, tekintettel az intézmény működését érintő megalapozatlan, rágalmazó kijelentéseire.

- zárul a közlemény.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.